A kórházkiürítés miatt hatszor küldték haza a kórházból a végstádiumú rákos kétgyermekes anyát (+videó)

Az özvegye szerint nem kapott megfelelő ellátást.

Egy utolsó stádiumú rákos nőt a mentő az utolsó hónapokban hatszor vitte be a kórházba, de mindig hazaküldték a családjához azzal az indokkal, hogy a koronavírusos betegek miatt nincsen hely a számára — derült ki az RTL Híradó szerdai riportjából, amelyben az asszony férje nyilatkozott.

Anitánál először 2016-ban diagnosztizáltak mellrákot, 2018-ban több helyen áttét alakult ki, aztán amikor 2020 február végén a mérhetetlen fájdalomtól epilepsziás rohamot kapott, azonnal kórházba szállították.

Ekkor kezdték azonban a koronavírus-járvány miatt kiüríteni a kórházakat.

Az asszony ezután a sugárterápiától valamivel jobban lett, de novemberben ismét romlani kezdett az állapota, akkor újra kórházba szállították.

„Reggel 9 órától este 8 óráig a folyosón feküdt szegény, azt mondták neki, hogy nem tudják feltenni őt osztályra, annyi a covid beteg, hogy nem tudnak mit csinálni vele, haza kell jönni, nem tudják, hogy mikor tudja elvinni őt a mentő”

— mondta a férj a Híradónak. Ekkor hazavitték, de másnap ismét mentőt kellett hozzá hívni: a kórház ekkor sem fogadta helyhiányra hivatkozva.

A kétgyermekes édesanya 2021. január 3-án hunyt el az otthonában.

A férje szerint nem biztos, hogy a felesége életben maradt volna, de úgy érzi nem kapott alapos, méltó ellátást. A férfi most egyedül neveli az 5 éves lányát és a 7 éves fiát, dolgozni egyelőre nem tud.

A riportot itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek