Volt tisztifőorvos: Pillanatokon belül Magyarországon is meg fog jelenni az indiai mutáns

Dr. Falus Ferenc szerint ezért óvatosnak kell lennünk.

„Nagyon pesszimista vagyok alapvetően abból a szempontból, hogy ez a mutáns egy dupla mutáns, tehát két helyen változott meg a génszerkezete, ezért nem tudjuk, hogy melyik védőoltás milyen mértékben nyújt védelmet ezzel szemben”

– mondta dr. Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos az ATV Start című műsorában, hozzátéve, nincs egyértelmű válasz arra, hogy csak a hatékonysága csökken az oltásoknak vagy egyáltalán nem fognak védeni az új variáció ellen.

A volt országos tiszti főorvos viszont azt is elmondta, abból a szempontból bizakodhatunk, hogy Európában először Angliában jelent meg az indiai variáns, az elmúlt hetek tapasztalatai alapján viszont nem vette át a vezető szerepet a megbetegedések között, azaz nem szorította ki teljesen a brit variánst, ami Angliában és Magyarországon is a megbetegedések többségét okozza.

„Ha ez így marad, akkor ez jó hír számunkra” – tette hozzá Falus, aki szerint az indiai mutáns fertőzőképessége elég komoly, az viszont egyelőre kérdéses, hogy komolyabb-e, mint a brit verzióé.

„Mindenesetre óvatosnak kell lennünk, és már itt van a környezetünkben, pillanatokon belül Magyarországon is meg fog jelenni az indiai mutáns”

– mondta a Falus Ferenc.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint a hivatalosan B.1.617 jelű vírusvariánst, amely először Indiában jelent meg, már legalább 17 országban, így Nagy-Britanniában, Olaszországban és Romániában is azonosították.

Az ATV műsorában Falus beszélt arról is, hogy a védettségi igazolvány nem a védettséget igazolja, illetve nagy bajnak tartja, hogy a kerthelyiségek a nyitásánál nem adták ki, hogy az asztalok között kétméteres távolság legyen. Ahogy szerinte az is komoly hiba, hogy egy asztalnál négynél többen ülhetnek.

Mint mondta, a nyitás eredményét 7-10 napon belül fogjuk látni a járványadatokban, ám szerinte már az is elég, ha egy rendezvényen egy szuperfertőző van.

A teljes adást >>IDE KATTINTVA<< tudod megnézni.

Kapcsolódó cikkünk:

Operatív Törzs: Okozhat még meglepetéseket az indiai mutáns, ami itt van a szomszédban

 

Valódi Hírek