Gyermekorvos: Orbánék csak akkor fognak szigorítani, ha már látványosan romlik a járványhelyzet

A volt tisztifőorvos elmondta, Orbán súlyos hibát követ el, amiért csak az oltásra helyezi a hangsúlyt a védekezésben.

Négy hónapja nem regisztráltak olyan sok fertőzöttet, mint szerdán. A koronavírus.gov.hu oldalon közzétett adatok szerint ugyanis az elmúlt egy nap során

501 új fertőzöttet igazoltak

— ennél többet, összesen 647 új beteget legutóbb áprilisban azonosítottak.

Elhunyt két fertőzött, így az elhunytak száma 30 143 főre emelkedett. Jelenleg 406 beteget ápolnak kórházban, közülük 46-an vannak lélegeztetőgépen.

Az egyre romló járványügyi helyzettel kapcsolatban Falus Ferenc, korábbi országos tiszti főorvos azt ATV Start című műsorában elmondta,

egy hét alatt 30 százalékkal nőtt a kórházba kerülők és a fertőzöttek száma.

Falus szerint ezért most kellene szigorúbb intézkedéseket bevezetni, mert így még megállítható a növekvő tendencia.

Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában ugyanakkor arról beszélt, habár a negyedik hullám Magyarországot sem fogja elkerülni, szerinte „a maszk és a karantén nem oldja meg a problémánkat, csak az oltás oldja meg”.

Falus viszont úgy vélte,

a kormányfő súlyos hibát követ el akkor, amikor a védekezés eszközei közül csak egyre, az oltásra helyezi a hangsúlyt.

A szakértő szerint ugyanis a védekezésnek nem egy eszköze van, hanem több, ezért az oltáson kívül – a maszkhasználat, a távolságtartás és a rendszeres kézfertőtlenítés fontosságára is felhívta a figyelmet.

Póta György gyermekorvos az ATV Híradónak arról beszélt:

„a maszk megfelelő védekezés lenne a járvány terjedése szempontjából,

de sajnos olyan ellenérzések vannak a maszkhasználattal szemben, hogy valószínű ezért nem merik bevezetni, csak akkor, ha látványosan romlani fog a helyzet”.

Az ATV az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI) is kereste azzal kapcsolatban, hogy a romló járványügyi adatok tükrében terveznek-e szigorítást, de kérdéseikre nem kaptak választ.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek