Hivatalos: Mától szabadon utazhatnak az oltási igazolvánnyal rendelkezők

A védettekre mától nem vonatkoznak az utazási korlátozások.

Az éjszaka megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgárokra és tartózkodási engedéllyel itt élőkre

mától nem vonatkoznak az utazási korlátozások.

A kormányrendelet csütörtökön 23 órakor már hatályba is lépett. Eszerint mindazok, akik már megkapták a védettségi igazolványukat

magáncélból is szabadon átléphetik a határt.

A rendelet azokra a személyekre is érvényes, akik olyan ország által kiállított védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, amely az igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló megállapodást kötött Magyarországgal.

A kétoldalú megállapodások kötésével megbízott Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről. Ezt a Magyar Közlöny most a rendeletben is közzétette.

Jelenleg további tárgyalások vannak folyamatban Görögországgal és Izraellel is.

 

Valódi Hírek