Itt a lista: Kiderült, kik zsebelik be Semjén kedvenc hobbijának 67 milliárdját

Ezt is mi fizetjük.

A vadászati kiállítás megszervezésére alapított Egy a Természettel Nonprofit Kft. kifizetési listája nem fukarkodik a közpénzzel.

Az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021 szeptemberében indul majd el, és 67 milliárd forintot emészt fel — ide számítva a Hungexpo 50 milliárd forintos felújítását is.

Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes még 2016-ban jelentette be, hogy Magyarország 50 év elteltével újra vadászati világkiállítást rendez.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a kiállítás összköltsége 387,5 millió forint lesz majd.

  • 2017- ben 25 millió forinttal növelték a büdzsét, 2019-ben pedig 2 milliárd forinttal.
  • 2020 áprilisában 1,67 milliárddal, júniusban pedig 2,1 milliárddal nőttek a költségek.
  • 2020 júliusban Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár már arról beszélt, hogy akár 10 milliárd forintot is elkölthetnek a szervezésre.

Az Egy a Természettel Nonprofit Kft. szerződéseinek listája alapján 378,4 millió forinthoz jut a Győri és Sárhegyi Ügyvédi Társulás.

A Társulás egyik névadója Sárhegyi Zoltán, aki a Fidesz általdelegált tagja volt a Nemzeti Választási Bizottságnak, fia, Sárhegyi István pedig a részben állami űrtávközlési bizniszben vett részt.

A szerződéslistán feltűnik még a HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt., ahol 31 millió forintért vásároltak műsoridőt.

64,8 millió forint jut a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek, amit kutatási feladatokra fognak költeni.

Feltűnik a Dantebirodalom Kft. nevű vállalkozás is, ami Szőke Gábor Miklós vezetésével készít 10 tonna szarvasagancsból szobrot a kiállításra — 240 millió forintért.

Nem panaszkodhat a cég vezetősége sem, a bérek az Egy a Természettel Nonprofit Kft.-nél így alakulnak:

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek