Einstand: Újabb értékes természetvédelmi terület lerombolására osztott ki hatalmas összeget a NER

Környezetvédelmi hatástanulmány sem volt, mert azt minek.

Indulhat a lassan másfél évtizede bezárt visegrádi-lepencei strand területének újjáépítése, miután a hatóság nem tartotta szükségesnek a környezetvédelmi hatástanulmányt, noha a legértékesebb európai természeti területek egyikéről van szó – írta meg pénteken a HVG.

A beruházó a Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft., amelynek tulajdonosai között van az Appeninn nevű tőzsdei cég.

Az Appeninnt Jellinek Dániel és Balázs Attila vezeti, a céghálóban pedig felbukkan Szepesi Richárd neve is, aki szállodai szakemberként a NER belső köreiben tevékenykedik — a jelenleg folyó legnagyobb beruházásai közül az egyik most egy tokaj-hegyaljai ötcsillagos luxushotel építése.

Tiborcz Istvánnal mindhárman üzleti kapcsolatban állnak.

A HVG szerint a mostani eljárásban a Duna–Ipoly Nemzeti Park szakemberei figyelmeztették a beruházót, hogy a hegyoldalban védett forrás is van, amelybe nem szabad beleereszteni a termálmedence vizét, hiszen azzal a helyi állatfajokat kiszorítanák a melegebb vizet kedvelők.

Noha a tervek szerint később apartmanok is épülnek a területen, a szakemberek figyelmeztetése ellenére a környezetvédelmi engedélyt így is megkapták a befektetők.

A beruházást már ősszel kiemeltnek nyilvánította a kormány, és 3 milliárd állami támogatást is megítéltek a projektnek.

(kiemelt kép: Átlátszó)

 

Valódi Hírek