Megvan, mivel büntetik Orbánék Hadházy Ákost, amiért dudálni merészelt egy tüntetésen

Korábban felmerült, hogy lecsukhatják.

Facebook-bejegyzést tett közzé Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A politikus arról írt, hogy milyen büntetést szabott ki rá a Tolna Megyei Kormányhivatal, mert egy budapesti autós tüntetésen dudálással fejezte ki kormánnyal szembeni elégedetlenségét.

A képviselő bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

A kormányhivatal úgy gondolta,

kertészeti kisegítő munkás (napszámos – szó szerint így áll a határozatban) munkakörben

tudom leghasznosabban ledolgozni a dudálós tüntetések miatt kirótt büntetésemet. Úgy tűnik tehát, a rendőrség és a kormányhivatal között helyreállt a kommunikáció, így mégsem kell börtönbe mennem…

A mezőgazdasági munkától sosem féltem, Édesapám szőlőjében elég sokat dolgoztam és azt hiszem, még jól is fog esni. De mélyen felháborít, hogy egészségügyi intézmény közelébe még közmunkásként sem engednek.

Az előírás szerint a hivatalnak a munkahely kijelölésekor figyelembe kellene vennie a szakképesítésem és kifejezetten jeleztem is, hogy állatorvos vagyok, így a végletekig leterhelt kórházakban egészen biztosan tudnék legalább annyit segíteni, mint egy képesítés nélküli segédápoló – mégis inkább kapálni küldtek…

Összesen 228 órát kell ledolgozni kertészeti segédmunkásként, hetente minimum egy napot dolgozva. Természetesen meg is teszem, ha már az államnak erre van a legnagyobb szüksége. Mert

fizetni nem fogok egy fillért sem a pintérségnek azért, amit nem követtem el.

Nem én szegtem törvényt, hanem az a mocskos hatalom, amelyik a járványt arra használta fel, hogy megtiltson minden tiltakozást, hogy még többet lophasson, hogy a közadatokat még inkább eltitkolhassa, hogy stikában még jobban szétverje az egészségügyet.

Természetesen – ezt Szél Bernadett nevében is mondhatom –

semmit nem bántunk meg abból a tiltakozásból és büszke vagyok azokra a százakra, akik akkor csatlakoztak a tiltakozáshoz

a várható brutális büntetési összegek ellenére. Higgyék el nekem: a miniszterelnököt kifejezetten zavarta az a zaj.

És higgyék el nekem azt is: ha nem százak, hanem ezrek, tízezrek jöttek volna el hallgatás helyett, akkor meg tudtuk volna akadályozni a gyalázatos és fölösleges kórházkisöprést. Akkor következménye lett volna a legmocskosabb korrupcióként jellemezhető lélegeztetőgépes csalásnak és nem merték volna ugyanezt eljátszani a kínai vakcinákkal.

Akkor nem mertek volna út szélén hagyni több százezer magyar embert. És nem mertek volna 30-35 ezer halálos áldozatot bevállalni – mert ennyi mindenképpen lesz még az ő adataik szerint is, az adatok manipulálása miatt pedig már az is lehet, hogy régen túl is vagyunk ezen a számon.

(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek