Kik követik fekete autóval Czeglédy Csabát? — Lépett a rendőrség

Valakiknek nagyon böki a csőrét a DK szombathelyi politikusa.

Czeglédy Csaba a napokban arra lett figyelmes, hogy egy nem regisztrált rendszámú fekete autó követi — erről mi is beszámoltunk hétfőn. A Népszava kedden arról írt, hogy az üggyel kapcsolatos kérdésükre azt a választ kapták:

a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen

a Czeglédy Csaba önkormányzati képviselőt követő autó ügyében.

A lap megkérdezte az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Belügyminisztériumot, hogy rendeltek-e el megfigyelést Czeglédy Csaba esetében. Választ ugyan nem kaptak, de szakmai fogásokat jól ismerő forrásaik szerint, ha tényleg a titkosszolgálat figyeli Czeglédyt, akkor

ezt meglehetősen amatőr módon teszik.

Az ilyen jellegű követést ugyanis váltott autókkal, ennél jóval körültekintőbben szokták intézni.

Elképzelhető az is a lap szerint, hogy nem állami szolgálat, hanem magánbiztonsági cég végzi a megfigyelést, ráadásul nem ez lenne az első eset, hogy a kormánysajtó ilyen eszközökhöz folyamodik:

A 2018-as választások előtt egy izraeli hátterű társaság konspirált körülmények között rejtett kamerás felvételeket készített olyan tárgyalásokról, amelyeket magyar civil szervezetek képviselőivel folytattak megpróbálva leleplezni a „Soros-szálat”, írja a lap.

Czeglédyt jelenleg többek közt azzal vádolják, hogy ő áll a Borkai Zsoltot lebuktató „Az ördög ügyvédje” Facebook-oldal mögött, noha Czeglédy ezt tagadja, bár többször is azt nyilatkozta:

örülne, ha valóban ő buktatta volna le Borkait, de nem ő volt az.

 

Valódi Hírek