Matolcsy úgy tudja, Magyarország számára Dubaj és az Egyesült Arab Emírségek a követendő példa

A jegybankelnök szerint lehetetlen nem létezik.

Az Egyesült Arab Emírségeket több mint 50 fontos jelzőszámban világelső, 100 fejlettségi területen vezeti a régiót, a világ leghatékonyabb országa és első a világon az emberek vezetőkbe vetett bizalma terén

– írta Matolcsy György jegybankelnök a növekedés.hu portálon utalva arra, hogy

Magyarország megkísérelhetné átvenni a világ egyik legsikeresebb országának módszereit.

A jegybankelnök úgy fogalmazott: az Emírségek sikere mélyén egy olyan vízió áll, amelyet vezetők nemzedékei adtak át egymásnak.

Ez a jövőkép egy biztonságban és békében élő országot vázolt fel, amely nyitott a világra, egyenlőséget teremt népeinek, jogállam, egyenlő lehetőséget ad a munkára, befektetésre, tanulásra és az egyén kreatív képességeinek kibontására – ismertette.

„Elismeri, hogy a gazdaság irányítja a politikát, ezért sem tűri meg a korrupciót.

Az államot pedig a jó üzleti környezet kiépítésére használja és hagyja virágozni a vállalkozásokat” – tette hozzá.

Az Emírségek, ezen belül különösen Dubaj stratégiája a diverzitásra, a sokszínűségre épül

– hívta fel a figyelmet Matolcsy György.

„A felhőkarcolók világában találunk média-városrészeket, internet-várost, technológiai laboratóriumokat, világelső kikötőket és repülőtereket, alumínium feldolgozó óriásvállalatot, dinamikus ingatlanpiacot, világszínvonalú szállodákat és vendéglátást, Iszlám alapú és nyugati bankrendszert” – mutatott rá.

Matolcsy írt arról is, hogy amikor a trónörökös a turizmus fejlesztéséről szóló elképzeléseit előterjesztette, a többi emír megpróbálta sarokba szorítani arra hivatkozva: „ki jön ide, ahol előtted a sivatag, hátad mögött a tenger és feletted a perzselő nap?”.

„Építsetek, és majd jönnek” – idézte fel J. M. Keynes szavait utalva arra, hogy Steve Jobs, az Apple társalapítója is tudta: nem csupán a kereslet teremt kínálatot, hanem a vonzó kínálat is megteremti saját keresletét.

1971 és 2020 között Dubaj világvárost épített, miközben 50 év alatt a dollár értéke 8-ad részére csökkent – emelte ki a magyar jegybank elnöke.

Matolcsy összegzésképpen úgy fogalmazott: az Emírségek és Dubaj példája bizonyítja, hogy a lehetetlen nem létezik.

„A legnagyobb akadály, ami meggátolja az embereket a lehetetlen megkísértésétől az a hiedelem, hogy a lehetetlen létezik, így a legnagyobb tett az, ha ráébresztjük őket arra, hogy semmi sem lehetetlen”

– zárta írását Mohammed bin Rashid Al Maktum sejknek, Dubaj emírjének és az ország miniszterelnökének szavaival a jegybankelnök.

(via mti)

Valódi Hírek