A DK felszólította a kormányt: tűzzék ki a fekete zászlót a Parlamentre, eresszék félárbocra a nemzetit

Ennyivel tartoznak az áldozatok emlékének, miután egy komplett Siófoknyi magyar belehalt Orbánék katasztrofális járványkezelésébe.

Elhunyt a koronavírus 25 ezredik magyar áldozata is. 25 ezren haltak bele a járványba, amely felkészüléssel és a rendelkezésre álló erőforrások helyes felhasználásával kezelhető lett volna.

„Orbán és fogalmatlan halálkormánya ehelyett adriázott, a megbetegedések emelkedését látva a nyitásról kezdett nemzeti konzultálni, majd amikor érzékelték, hogy nagy a baj, megpróbálták az ellenzékre kenni saját sarukat”

közölte vasárnap a Demokratikus Koalíció.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy a mai napon

  • a Kossuth téren eresszék félárbócra a nemzeti lobogót,
  • az Országgyűlés épületére pedig tűzzék ki a nemzeti gyász szimbólumát, a fekete zászlót,

így emlékezve meg a koronavírus-járvány 25 ezer magyar áldozatáról, és mindazokról, akik az egészségügy katasztrofális helyzete miatt vesztették életüket.

Ha már a védekezés alatt cserbenhagyták a magyarokat, nem voltak hajlandóak felkészülni, amikor lehetett volna, tömegesen tesztelni, amikor kellett volna, nemzetközi segítséget kérni, amikor látták, hogy sem elegendő ember, sem eszköz nem áll rendelkezésre a betegellátásban,

legalább most gyakoroljanak önkritikát,

és mutassák meg, hogy osztoznak az elhunytak családtagjainak, barátainak, ismerőseinek gyászában. Ez a minimum, amit megtehetnek az áldozatok emlékéért – közölte Varga Zoltán DK-s képviselő.


.

(dkp.hu)

Valódi Hírek