Péterfalvi Attila fideszes parancsra indít vizsgálatot a DK ellen? – Már az eredményt is előre tudja

Kiakadt az ellenzéki párt képviselője.

Sebián-Petrovszki László, a DK parlamenti képviselője szombaton közleményt adott ki, amelyben pártállami időket idéző fideszes módszerekről beszélt.

A képviselő ismertette: pár hónappal ezelőtt a Demokratikus Koalíció online konzultációt indított a nyugdíjasok helyzetéről. Az idős emberek életszínvonalát egy évtizede szisztematikusan alacsonyan Fidesz megrettenhetett ettől, mert a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azonnal bement a Kossuth Rádióba és közölte: az aláírásgyűjtés szabálytalan és tisztességtelen, majd hozzátette, amennyiben panasz érkezik a hatósághoz, köteles eljárást indítani.

Csak mondania kellett, már akadt is egy “bejelentő”, így Péterfalvi Attila már vizsgálódhat. Kár, hogy már a vizsgálat előtt, annak eredménye nélkül minősítette az aláírásgyűjtést.

Sebián-Petrovszki László, a DK képviselője közölte: erről

Bacsó Péter: A tanú

című filmje jut eszébe, amikor még a tárgyalás előtt az ítéletet veszik elő a táskából.

Hatalmi szóval rendelt panasz, a pártkatona hivatalnok intézkedik, és előre tudja, mi a vizsgálat eredménye. Ilyen a jogbiztonság Magyarországon az Orbán-kormány idején – tette hozzá Sebián-Petrovszki.

(dkp.hu)

Valódi Hírek