Közölte a valós adatokat a KSH: Kiderült, valójában mennyit keres az átlag magyar

A teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak fele a korábban közölt hivatalos átlagbér háromnegyedét kapja meg.

Két évre visszamenőleg közzétette a havi mediánbér-adatokat, illetve az összes vállalkozás teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottaira vonatkozó kereseti adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – szúrta ki a Népszava.

A KSH ugyanis eddig csak az 5 fősnél nagyobb cégeknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók keresetének átlagát mutatta be. Eszerint januárban azt közölte, hogy Magyarországon az átlagbér 411 ezer forint.

A valóság ezzel szemben az, hogy ha az ennél kisebb cégeknél, a nagyvállalatok alkalmazottainál jóval kevesebbet kereső dolgozók bérét is figyelembe veszi a KSH, akkor ez az átlag több mint 10 ezer forinttal csökken, hiszen a magasabb fizetés az átlagot is torzítja.

A medián vagy közepes kereset közlése viszont már jóval közelebb áll a magyar valósághoz, hiszen azt kevésbé torzítják az átlagon felüli fizetések.

Magyarországon ugyanis míg idén januárban 2,78 millió fő volt a nagyobb vállalatoknál dolgozók száma, ugyanebben a hónapban – szintén a KSH statisztikája szerint – a teljes foglalkoztatottsági létszám 4,54 millió körül mozgott.

A különbséget az adja, hogy míg a hivatalos statisztika azt tekinti foglalkoztatottnak, aki adott héten legalább egy órát dolgozott pénzért, az átlagfizetés számításánál viszont a KSH csak a teljes munkaidős alkalmazottakat, közülük is a legalább 5 fős cégeknél dolgozók fizetését vette figyelembe.

A most közölt, kis cégeket is számításba vevő medián adatok szerint viszont idén januárban az 5 fősnél nagyobb cégeknél mért átlagbérnél 12 790 forinttal alacsonyabb volt a teljes alkalmazotti kör bruttó keresete.

Így az összes cég teljes munkaidős alkalmazottai körében 398 ezer forint volt a bruttó átlag, az összes munkáltatónál pedig 319 ezer forint volt.

Azaz a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak fele legfeljebb a KSH által hivatalosan közölt átlagbér háromnegyedét (92 ezer forinttal kevesebbet) kapja csak meg.

2020 januárjában ez a különbség 10 646 forint volt, 2019 első hónapjában pedig 9 994 forinttal húzták le az átlagot a kis cégek.

És ez még mindig nem a teljes valóságot mutatja,

hiszen ezekben az adatokban is csak a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak (kb. 3,04 millió ember) átlagbére jelenik meg, míg a részmunkaidősök és alkalmi munkavállalóké nem.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek