Rosszabbul élünk, mint három hónapja: A KSH szerint brutálisan csökkentek a fizetések Magyarországon

A KSH szerint bruttó átlagkereset tavaly novemberben még 695 100 forint volt, idén februárban már csak 661 400 forint.

Jelentősen csökkent az átlagkereset Magyarországon mindössze három hónap alatt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg tavaly novemberben a bruttó átlagbér 695 100 forint volt, addig idén februárban már csak 661 400 forint. Azaz a magyar keresetek

majdnem 5 százalékkal csökkentek három hónap alatt.

A magyarok fele már 355 ezer forintot sem visz haza

Ennél is siralmasabb képet kapunk, ha a mediánbéreket hasonlítjuk össze – ez az az összeg, aminél a keresők fele többet, a fele pedig kevesebbet keres. Ennek a bruttó értéke novemberben még 550 800, februárban már csak 533 600 forint volt. Ez azt jelenti, hogy a nettó mediánkereset – kedvezmények nélkül –

novemberben még 366 282 forint volt, idén februárban már csak 354 844 forint.

Érdemes fejben tartanunk, a KSH eleve trükközik azzal, hogy az öt főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató cégek adatait nem veszi figyelembe. Ez minden bizonnyal felfelé kozmetikázza az eredményeket.

Eközben magas az infláció is, ami tovább értékteleníti a bérünket

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezidő alatt az infláció is magas volt. Még a magyar statisztikai hivatal adatai szerint is közel 3 százalékot értéktelenedett a fizetések értéke november és február között.

Nem csoda, hogy már a kínai állami tévében is a magyar megélhetési válságról szóltak a hírek.

(ksh.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Ezt próbálta titkolni a kormány: Megalázóan alacsonyak a bérek sok magyar járásban

Rengeteget romlott a nyugdíjasok helyzete 2010 óta: A 80 év felettiek vannak a legkilátástalanabb helyzetben

Szégyenkezhet az elégedetlenkedőket Romániába küldő Orbán: Lesújtó adat jött a magyar átlagkeresetről

Valódi Hírek