Megvan, mikor indul Friderikusz Sándor új közéleti műsora

Teljesen új és független beszélgetős műsorba kezd a Youtube-on.

„Én úgy érzékelem, hogy éppen visszavonulóban vagyok. A nagy tévécsatornáktól feltétlenül” – mondta Friderikusz Sándor a Blikknek adott interjújában.

Hozzátette, habár az Életünk története című műsorban késő éjszaka még feltűnik az RTL képernyőjén, úgy érzi, ennél többet az országos televíziózástól már nem akar, mert szerinte Magyarországon a televízió elvesztette egykori jelentőségét.

Korábban mi is megírtuk, hogy a tévés személyiség hónapok óta készíti elő a Youtube-csatornáját, ahol először heti kétszer, majd heti három alkalommal új közéleti-kulturális műsorral jelentkezik. Friderikusz a Blikknek most azt is elmondta, pontosan mikor indul a közéleti műsora.

„Úgymond független műsorszolgáltatásba kezdek, április 29-től beszélgetéseimet – egyelőre hetente egyszer, csütörtök esténként frissítve – a Facebookon és a YouTube-on lehet majd látni, illetve podcast formában meg is lehet hallgatni”

– közölte a műsorvezető.

Elmondta, mivel ilyen keretek között már semmilyen kényszernek nem kell megfelelnie, olyan témákat vesz elő és olyan embereket fog meghívni, „amelyek és akik engem, csakis engem érdekelnek”.

„A kényszerképzetem az, hogy ha valaki vagy valami engem érdekel, az sokakat érdekelhet, főleg azért, ahogy speciálisan én közelítek beszélgetéseim tárgyához és alanyához” – mondta Friderikusz.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek