Figyelmeztet a WHO: A túl korai lazítás miatt újabb csúcs felé közelít a világjárvány

A fertőzöttek számát tekintve a világjárvány eddigi legnagyobb szintjéhez közelítünk.

A koronavírus-világjárvány eddig nem látott csúcs felé közelít a fertőzöttek számát tekintve – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

„A heti esetszám csaknem kétszeresére nőtt az elmúlt két hónapban, ami azt jelenti, hogy a fertőzöttek számát tekintve a legnagyobb szinthez közelítünk, amelyet eddig láttunk a világjárvány során”

– figyelmeztetett a főigazgató, aki ezt több okra is visszavezette. Elmondása szerint ugyanis a koronavírus legújabb variánsai világszerte nagyon gyorsan terjednek, illetve számos országban

túl korán oldottak fel azokat a korlátozásokat, amelyek lassítanák a vírus terjedését.

Gebrejeszusz emellett beszélt arról is, a WHO továbbra sem támogatja azt, hogy az országok az utazás feltételévé tegyék a vakcinaigazolványt.

Szomja Szváminathan, a WHO vezető szakértője elmondta, egyelőre nem bizonyított, hogy azok a személyek, akik már megkapták a koronavírus elleni vakcinát – habár védve vannak a Covid-19 súlyos tüneteivel szemben – nem hordozhatják vagy terjeszthetik a vírust.

„Azt tudjuk, hogy a vakcinák nem védenek meg minket száz százalékosan a fertőzéstől, bár nagyon hatékonyak a súlyos és a kórházi kezelést igénylő fertőzések ellen”

– mondta Szváminathan.

A WHO beszámolt továbbá arról is, hogy a látókörébe került a vírus egy újabb, Indiában azonosított variánsa, amelyről azonban egyelőre nem tudni, hogy kapcsolatban áll-e a fertőzöttek számának gyors növekedésével a dél-ázsiai országban.

Ezt a vírustörzset 2020 végén fedezték fel két indiai államban, az esetek száma pedig azóta nő – mondta Maria Van Kerkhove, a WHO Covid-19-cel foglalkozó technikai csoportjának vezetője.

Van Kerkhove elmondta: szorosan együttműködnek Indiával, egyúttal hangsúlyozta: „a vakcinák továbbra is hatásosak az aggasztó variánsokkal, és különösen a súlyos tünetekkel szemben, ezt pedig fontos leszögezni”.

(Infostart nyomán)

Valódi Hírek