Chile és Brazília kiadta, hány százalékos hatékonyságot mértek a kínai vakcinánál

Magyarországon egyelőre nincs ilyen adat.

A valós életből vett minták alapján 67%-os hatékonysággal bír a kínai Sinovac koronavírus elleni vakcinája a tünetes megbetegedések megelőzésében – közölte pénteken a chilei kormány.

A Reuters által közölt tájékoztatás szerint a vakcina emellett 85%-os védelmet biztosít a kórházba kerülés és 80%-os védelmet a koronavírus miatti halál elkerüléséhez.

A Chilében végzett, kínai vakcinára vonatkozó kutatásba 10,5 millió embert vontak be, köztük voltak olyanok is, akik megkapták a védőoltást és olyanok is, akiket még nem oltottak be Covid-19 ellen.

A dél-amerikai ország ugyanakkor Nagy-Britannia és Izrael mellett egyike azon országoknak, amelyek a valós életből vett mintákat vizsgáltak a vakcinák hatékonyságára nézve, és nemcsak klinikai vizsgálatoknak vetették alá az oltóanyagokat.

Néhány napja a brazil hatóságok is hasonló, a való életből vett minták alapján közölték, hogy a kínai Sinovac Biotech által kifejlesztett CoronaVac-vakcina csak 49,6%-os védelmet nyújt a koronavírus tünetekkel együtt járó megbetegedés ellen.

A tünetmentes megbetegedések ellen pedig ennél is rosszabb, 35,1%-os hatékonyságot mutattak a vizsgálati eredmények. Holott Brazíliában ez az oltóanyag az oltási hadjárat fő vakcinája.

A chilei és brazil eredmények közötti jelentős eltérést ugyanakkor a Braziliában terjedő brazil mutáns is okozhatta – írja a Portfolio.

A WHO ajánlása szerint viszont egy vakcinának legalább 50%-os hatékonysággal kellene bírnia.

(Reuters/Portfolio nyomán)

Valódi Hírek