Kiderült: Hónapokon belül elkezdik építeni a hadiipari gyárat Kaposváron, ahol évi 100 katonai járművet fognak gyártani

Úton a világuralom felé.

Idén ősszel kezdődik a Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építése Kaposváron – mondta a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen csütörtökön.

Maróth Gáspár sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy

a magyar állam és egy német vállalkozás által létrehozott vállalat a tervek szerint évente legalább száz katonai járművet készít el az új beruházás eredményeként.

Kitért arra is, hogy a várhatóan egy év múlva induló termelés során harcászati, rádiotechnikai, elektronikai eszközökkel szerelnek fel Törökországban készült járműveket, később e jármű fő elemeit is Magyarországon gyártanák.

Ezzel párhuzamosan kutatásfejlesztési program kezdődik a NATO-n belül a jövő technikájának számító járművek előállítására – mondta Maróth, aki szerint 3 év múlva már az utóbbi jelenti a gyártás fő profilját.

Az üzemben első körben Gidrán 4×4-es járműveket, később pedig saját fejlesztésű, várhatóan 8×8-as katonai járműveket fognak gyártani.

A kormánybiztos hozzátette: a beruházás helyszínének kiválasztásakor katonai múltjának és a városvezetés, helyi parlamenti képviselők támogatásának köszönhetően döntöttek Kaposvár mellett.

„Ők biztosítják azt a gyorsaságot, amit ma a hadiipar, a versenyhelyzetnek leginkább kitett iparág megkövetel” – jelentette ki Maróth.

Hozzáfűzte: csak azokkal a városokkal tudnak együtt dolgozni, ahonnan maximális támogatást kapnak.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármester arról beszélt, hogy a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által idén januárban bejelentett fejlesztés a tárgyalásoktól függően

30-50 milliárd forintos lesz, a gyár induláskor 300 embernek ad munkát.

A városvezetés célja Kaposvár újraiparosítása, a teljes foglalkoztatottság elérése, a munkabérek emelése – fogalmazott a polgármester

(via mti)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2020/12/21/ujabb-40-pancelozott-tankot-kap-a-magyar-honvedseg