Így akarják biztonságban tudni a pedagógusokat, gyerekeket és a családokat.
A hétfői intézménynyitás előtt a XVIII. kerületben az iskolások után az óvodásokat is letesztelik, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek a pedagógusok, a gyerekek, a családok is – közölte Szaniszló László a kerület polgármestere csütörtökön.
A tesztelés részleteit a polgármester a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében osztotta meg.
Eszerint regisztrálni holnap, azaz április 16-án éjfélig lehet. A tesztelés a XVIII. kerületi lakcímmel rendelkezők számára, illetve azoknak biztosított, akik valamelyik kerületi iskolába vagy óvodába járnak vagy annak dolgozói.
Szombaton, április 17-én az A – K-vel, míg vasárnap az L – ZS betűvel kezdődő résztvevőket várják. A felső tagozatos és középiskolás diákokat a május 10-ei nyitás előtt fogják hasonló módon letesztelni.
Nem a XVIII. kerület az egyetlen, ahol hasonló lehetőséget biztosítanak a kerületi vezetők az iskolák és óvodák dolgozóinak. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes és Dr. László Imre, Újbuda polgármestere ugyanis szerdán jelentette be, hogy a DK 580 darab PCR-tesztet biztosít óvodai és bölcsődei pedagógusoknak a XI. kerületben.