Közösségi stúdióra tarhál a néptől a Fidesz által már amúgy is jól kitömött Megafon Központ (+videó)

Mi történt? Elzárták a pénzcsapot?

A Megafon Központot vezető Kovács István arra szólítja fel legújabb videójában a jobboldali érzelmű embereket, akiknek hiányzik az igényes kormánypárti szórakozás, hogy támogassák adományaikkal a tervüket.

A kormánypárti propagandagyár egy közösségi stúdiót szeretne felépíteni, hogy

„változatosabb, izgalmasabb videókat, többszereplős beszélgetéseket és teljesen új műsortípusokat”

tudjanak készíteni a jobboldali tartalomra éhes közönségnek.

Kovács a videóban elmondja, hogy már így is nagyon sikeresek, a Megafon Központ politikai influenszerei pedig heti szinten már ma is milliókat érnek el videóikkal (elég csak Deák Dánielre, Rákay Philipre, vagy a pár nap alatt 1,8 millióval megtolt Kopaszra gondolni, aki oszt),

szeretnének azonban még ennél is sikeresebbek lenni,

ehhez kérik támogatóik, követőik anyagi segítéségét.

Mint az ismeretes, a tavaly indult Megafon Központot indulása után máris súlyos milliókkal tömték ki.

Az Átlátszó írta meg, hogy tavalyi indulása után két hónappal

56 millió forinthoz

jutott a facebookos “harcosképző”.

“Az induláshoz, a weboldal fejlesztéséhez némi kezdőtőkére szükségünk volt. Ezt úgy oldottuk meg, hogy én megkerestem néhány konzervatív üzletembert, és megkértem őket arra, hogy támogassák az indulásunkat. (…) A jövőben is olyanokat keresünk, akik azonosulnak a céljainkkal. Persze ha az illetőt éppenséggel Mészáros Lőrincnek hívják majd, köszönettel vesszük a támogatását”

— ezt még tavaly nyilatkozta Kovács István alapító a Mandinernek, de azt hangsúlyozta, hogy közpénz nincs a Megafon Központban, és nem is lesz.

A központot működtető Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. 2020-as beszámolójából az látszik, hogy a cég 2020. június 30-án 51,5 millió forintot készpénzben, a fennmaradó összeget pedig tárgyi eszközökben tartott.

Az Átlátszó azt írta, hogy ennek köze lehet Kovács István másik munkahelyéhez, az Alapjogokért Központhoz: ez a cég az elmúlt években
majdnem egymilliárd forintot kapott a Batthyány Lajos Alapítványon keresztül, tehát

jellemzően Miniszterelnöki Kabinetirodától.

Itt a videó:

Valódi Hírek