Von der Leyen megüzente: Figyelemmel kísérik a magyar sajtó helyzetét és meg fogják hozni a szükséges intézkedéseket

Részletes levelet írt a magyar média helyzetéről.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője nemrég levelet írt Ursula von der Leyennek, amelyben arra figyelmeztette az Európai Bizottság elnökét, hogy a Magyar Nemzet vállaltan a kormány által közvetlenül irányított politikai napilapja és a KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) egyik zászlóshajója.

Ujhelyi ezért azt javasolta von der Leyennek, hogy a jövőben ne csak a kormány által leuralt médiumokban tegye közzé az üzeneteit, hanem juttassa el azokat a kormány hatáskörén kívül eső sajtóorgánumokhoz is. Mindezt az MSZP képviselője arra vonatkozóan írta, hogy a Bizottság elnöke és Várhelyi Olivér magyar uniós biztos tavaly éppen a Magyar Nemzetben közölt egy véleménycikket.

A Media1 most arról ír, hogy birtokukba került von der Leyen Ujhelyinek szóló válaszlevele, amelyben az uniós elnök arról írt, hogy

a médiaszabadság számukra is létfontosságú a kormányok elszámoltatása és a demokratikus folyamatok figyelemmel kísérése szempontjából.

Felidézte, hogy az új európai jogállamisági mechanizmus részeként tavaly szeptemberben elfogadott 2020-as jogállamiságról szóló jelentés Magyarországról szóló fejezete is úgy értékeli, hogy

„a médiapiac sokszínűsége komoly veszélyben van”.

Von der Leyen hozzátette azt is, hogy a KESMA konglomerátum létrehozásával kialakult médiakoncentráció „további veszélyforrást jelent a médiapluralizmusra”.

Az elnök szerint a jelentés emellett kitért az Index ügyére, illetve arra is, hogy a médiát szabályozó Médiatanács függetlensége és hatékonysága veszélyben van, a médiatulajdon átláthatósága nem garantált maradéktalanul, és hogy az állami reklámozás lehetővé teszi a kormány számára, hogy közvetett politikai nyomás alatt tartsa a médiát.

Von der Leyen emellett arról is biztosította, Ujhelyit, hogy a Bizottság figyelemmel kíséri az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló módosított irányelv átültetését, így főként azokat a rendeleteket, amelyek megerősítik a jogi biztosítékokat a médiaszabályozók függetlenségére és a média tulajdonjogának átláthatóságára több érintett területen is.

Az elnök emellett részletesen írt a Bizottság médiaszabadságot és sokszínűséget, vagy éppen az újságírók védelmét célzó cselekvési tervéről is. Illetve 2020. december 3-án elfogadtak egy olyan különálló akciótervet is, amely a demokráciák ellenálló képességének megerősítését, a dezinformáció elleni fellépést, valamint a szabad és független médiát támogatja.

Von der Leyen az Ujhelyinek szóló levelét azzal zárta:

„Biztosíthatom arról, hogy a Bizottság nagyon komolyan veszi az Ön kérelmét, továbbra is nagyon szoros figyelemmel kíséri a médiaszabadság és -pluralizmus magyarországi helyzetét, és meg is fogja hozni a megfelelő intézkedéseket, ahol csak lehetséges és szükséges”.

(Media1 nyomán)

Valódi Hírek