Most érkezett: Megszólaltak Vidnyánszkyék az újabb SZFE-botrány kapcsán

Forrnak az indulatok.

Korábban már írtunk arról, hogy az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójának bizottsága határozatot hozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban. A tagok úgy döntöttek, hogy kizárják az SZFE-t az európai hálózatukból.

A szervezet a döntését azzal indokolta, hogy az egyetem szeptember óta jelentős változásokon ment keresztül, és az intézmény már nem tekinthető ugyanannak az oktatási egységnek, amelynek jelentkezését annak idején elfogadták. Az SZFE vezetése most reagált a döntésre.

Az egyetemi közleményben azt írták a HVG-nek, hogy a kizárás

egy meglehetősen udvariatlan, politikai érdekeket is szem előtt tartó gesztus„,

és nem helytálló a szövetség indoklása. „Arra hivatkoztak, hogy a modellváltás miatt ez már egy másik egyetem, mint aki belépett annak idején. De ilyen kizárási indok nincs a szervezet alapszabályában” — írták.

Szerintük a szövetség a saját szabályzatát megszegve távolította el az SZFE-t a tagszervezetei közül.

Ehhez azt hozták példának, hogy a kizárás csak akkor történhet meg, ha előtte megkérdezték az érintett felet, és állításuk szerint ez nem történt meg.

Felháborodásuk ellenére kifejezték, hogy a magyar színművészeti egyetem számára nem jár hátránnyal a kizárás, ugyanis — elmondásuk szerint — más európai egyetemekkel jól működik a kapcsolat, és folyamatos az egyeztetés. Arról azonban nem írtak, hogy melyek ezek az intézmények, és milyen együttműködés van a felek között.

Az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniója egyébként az SZFE korábbi hallgatói, a jelenleg

a Freeszfe Egyesület oltalma alatt álló egyetemisták diplomamentését is segítette.

A szervezet a kezdetektől segít az egyesületnek, valamint a volt SZFE-s hallgatóknak és oktatóknak.

(hvg.hu nyomán)

 

Valódi Hírek