A Fidesz már kampányol: 1 millió forinttal tolták meg az ELÉG nevű uszító trolloldal hirdetését egyetlen nap alatt

Januárban derült ki, hogy a Fidesz áll mögöttük, bár ezt továbbra sem vallják be.

Beszámoltunk róla január végén, hogy másfél éves jogi procedúra után derült ki, amit sokan eddig is sejtettek: a Fidesz áll az ELÉG nevű, az ellenzék és az Európai Unió ellen uszító tartalmakat, mémeket megosztó Facebook-oldal mögött.

Ez azért érdekes, mert szerkesztőségünk az utóbbi napokban arra figyelt fel, hogy a trolloldal hirdeti is magát a közösségi oldalon. Szerencsére néhány kattintással bárki számára elérhető, hogy ki fizeti a hirdetést és mennyit költött rá.

Az ELÉG posztja, amelyet hirdetnek, Gyurcsány Ferenc szerdai, parlamenti beszédéből kiragadott részletekkel operál egy videóban, amely fölé ezt írták:

„A Gyurcsány vezette baloldal ma nyíltan megfenyegette a jobboldaliakat. Elmondta, ha hatalmat szerez, embereket fognak elvinni és nem lesz kegyelem.

Sajnos jól tudjuk, hogy mit jelent, amikor Gyurcsány valóra váltja a fenyegetéseket.

Nem engedhetjük a Gyurcsány-listát a hatalom közelébe!”

A Facebook-Hirdetéstár szerint április 8-án, azaz tegnap lett megtolva egy kis pénzzel is a bejegyzés, egészen pontosan

8-900 ezer forintot költöttek rá egyetlen nap alatt, a finanszírozó pedig az ELÉG, bármit is jelentsen ez.

Ezzel nagyjából félmillió embert értek el, célközönségük a 18-55 év közötti, főleg budapesti-pest megyei felhasználók csoportja volt.

Az, hogy az oldal mögött a Fidesz áll (bár ezt hivatalosan nem ismerték el), úgy derült ki, hogy az oldal engedélykérés nélkül, a logót is kitakarva vett át és töltött fel másfél éve a Facebookra egy részletet az Azonnali.hu egy videójából.

A lap akkor feljelentést tett az ügyben, a nyomozást pedig januárban felfüggesztette a hatóság, mivel állításuk szerint nem tudták megállapítani, hogy ki áll az ELÉG mögött.

A végzésben viszont benne van, hogy az oldalhoz társított e-mail cím a

[email protected].

A végzésben leírták, hogy a nyomozás során végzett adatgyűjtésből kiderül: az Elég nevű Facebook-oldalhoz kapcsolt e-mailcím a [email protected], amely

„az internetes keresőprogram találati listája alapján a Fidesz Központi Hivatalához tartozik, mely a 1062 Budapest, Lendvay utca 28. szám alatt működik.”

A végzésből az derül ki, hogy a nyomozás során a Fidesznél nem, csak a Facebooknál nyomozott a hatóság, az Azonnali ezért írásbeli kérdéseket tett fel ezzel kapcsolatban a NAV-nak és a Fidesznek, ezekre viszont nem kaptak választ.

 

Valódi Hírek