Három héttel az oltás után koronavírusban meghalt Darabos Béla, Bozsok polgármestere

59 éves volt.

Három héttel az első koronavírus-vakcina felvétele után meghalt a Vas megyei Bozsok független polgármestere, Darabos Béla – közölte Facebook-oldalán Kónya Péter volt országgyűlési képviselő.

Bár a védőoltást megkapta, a védettséget még nem szerezte meg a polgármester, így egy héttel az oltás után elkapta ő is a koronavírus-fertőzést. Kórházba került, majd lélegeztetőgépre kapcsolták, csütörtökön viszont már nem bírta tovább a szervezete.

Darabos 2010 óta vezette a Vas megyei 340 fős határmenti falut, és pár nap múlva töltötte volna be a 60. életévét. Kónya Péter, az Együtt egykori alapítója és a Szolidaritás korábbi elnöke régóta ismerte a politikust:

„2019-ben, amikor Velembe költöztem, a Kocsma & Lottózómban az első vendégek egyike volt. Mindketten megdöbbenve néztünk egymásra, majd megöleltük egymást.

Béla határőrtiszt, majd rendőr volt, amikor én honvédtiszt, bő 20 éve ismertük egymást. Kiderült, hogy szolgálati nyugállományba vonulását követően szülőfalujában, a Velemmel szomszédos Bozsokon lett polgármester.

Az emlékezetes újratalálkozásunk óta – néhány kivétellel – hetente találkoztunk.”

– írta Kónya, akinek a teljes posztját itt találod:


.

Valódi Hírek