Betelt a pohár, ellenállást hirdettek a diákok Orbán életveszélyes döntése ellen

Hatalmas lökést kaphat a járvány, ha most megnyitják az iskolákat.

Az ADOM Diákmozgalom (a korábbi Független Diákparlament) szerdán felhívást tett közzé, amelyben az április 19-én kezdődő jelenléti oktatás ellen kérik a diákok, szülők és tanárok összefogását.

Mint ismert: Orbán Viktor egyszemélyben úgy döntött, hogy április 19-étől folytatódnia kell a jelenléti oktatásnak az iskolákban annak ellenére, hogy a tanárok épp csak az első vakcinájukat kapják meg néhány nappal az oktatás kezdete előtt (a védettség a második oltás utáni 2.-3. héten alakul ki),

a diákok pedig semmilyen védettséggel nem rendelkeznek,

az iskolában akadály nélkül keresztbe fertőzik egymást, és hazaviszik a rendkívül agresszíven terjedő brit vírust a családnak, ami miatt több ezer szülő és nagyszülő halhat meg.

Az ADOM Diákmozgalom a felhívásában azt írja:

🟥 A mai napon minden eddiginél többen haltak meg koronavírusban Magyarországon. Halasszák el az április 19-re tervezett kötelező jelenléti oktatás bevezetését! Ha nem teszik, akkor fogjunk össze, és ne menjünk április 19-től iskolába, folytassuk az online oktatást! 🟥

Több mint egy évnyi bezártság után mindannyian szeretnénk már visszatérni a mindennapokba, szeretnénk a barátainkkal, osztálytársainkkal találkozni, újra látni és megölelni egymást. Azonban nem szabad elhamarkodott lépést tennünk, mert most minden percen életek múlhatnak.

😢 Soha ennyi új fertőzött és haláleset nem volt Magyarországon, mint az elmúlt hetekben, ezzel Magyarországon népesség-arányosan a negyedik legmagasabb a koronavírusban elhunytak száma.

🎒 A kormány április 19-re tervezett iskolanyitása miatt egyre több érettségiző fél a karanténba kerüléstől, a tanárok messze vannak még a teljes immunitástól, a vírus új variációja pedig már a fiatalabbakra is veszélyes.

🏥 Egyikünk sem szeretné, hogy egy elhamarkodott iskolanyitás után többé ne láthassa viszont nagyszülőjét, osztályfőnökét vagy krónikus betegségben szenvedő osztálytársát.

Mi úgy gondoljuk, hogy továbbra is ki kell tartanunk, hogy ne dőljön romba a járvány elleni hatékony védekezés. Az iskolák túl korai újranyitása nagyobb károkat okozna, mint amennyit nyernénk vele, egyesek szerint egy negyedik hullámot is elindíthatna.

Ezért követeljük a kormánytól, hogy:

❗Ne vezessenek be kötelező jelenléti oktatást április 19-étől!

❗A középiskolákban továbbra is maradjon az online oktatás, amíg a tanárok teljes immunitása ki nem alakul! Bár mindannyian ismerjük a digitális oktatás hátrányait, most szüleink és tanáraink élete az első!

❗A szülőknek ne legyen kötelező általános iskolás gyermeküket iskolába küldeni! Akik nem tudják megoldani az otthon maradást, őket ültessék szellősebben, ezzel is védve családjuk és tanáraik egészségét!

❗A védettséget nem élvező tanárok választhassanak online tanítási formát, ne kötelezhessék őket egészségük veszélyeztetésére!

❗A kormány nyújtson további segítséget a tanárok számára az online oktatáshoz!

❌ Amennyiben a kormány mégis bevezeti a kötelező jelenléti oktatást április 19-től, akkor arra kérjük minden középiskolás diáktársunkat, hogy ne menjen iskolába, tanárainkat pedig arra, hogy online formában folytassák a tanítást. Szüleink és tanáraink egészségének védelme érdekében össze kell fognunk!

Csatlakozz az eseményhez, és hívd meg ismerőseidet is, mert csakis együtt sikerülhet! Vigyázzunk egymásra!

Indoklás:

ℹ Az érettségizők számára nem jelentene érdemben segítséget, ha visszamennének az iskolába az érettségi előtti két hétre. Sokan tartanak attól, hogy abban a két hétben megfertőződnek és így nem tudják majd megírni az írásbeli érettségit. Az érettségire készülő diákok tanulási rutinját felborítaná ez az intézkedés, a kollégisták felesleges időt töltenének el utazással, amely járványügyi szempontból is veszélyes, és elvenné az időt a tanulástól is.

ℹ Érthetetlen számunkra, hogy a boltokban bevezetett négyzetméter-alapú korlátozás az iskolákra nem érvényes. A vírus nem válogat iskola és bolt között, ezért azok az általános iskolások, akiket szüleik munkájuk miatt iskolába kell küldeniük, legyenek sokkal szellősebben ültetve, kisebb csoportokban tanítva, ezzel is védve a tanárok és a diákok családjának egészségét.

ℹ Csak akkor nyissák újra teljesen az iskolákat, amikor minden regisztrált pedagógus megkapta az oltást és el is telt az immunitáshoz szükséges idő.

(ADOM Diákmozgalom / Facebook)

Valódi Hírek