MÚOSZ-elnök: Emberkísérlet zajlik, mert jelenleg csak 8-900 ezer beoltott van az országban

A mindentudó miniszterelnök a saját tanácsadóival is szembemegy.

Orbán Viktor kedden délután, a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megvan a 2,5 millió beoltott, így szerdán nyithatnak az üzletek és a szolgáltatók.

A bejelentést többek közt a DK és Dr. Kunetz Zsombor is bírálta. A szakemberek többsége, köztük kormánymédiában rendszeresen nyilatkozó Rusvai Mikós is korainak tartja a nyitást, többen, több helyen hangot adtak az ezzel kapcsolatos kételyeiknek, de úgy tűnik, a miniszterelnök tántoríthatatlan.

Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke is — ugyan nem ebben a minőségében, de — megírta véleményét Facebook-oldalán. Írásában többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy a legnagyobb jóindulattal sem mondható jelenleg az, hogy 2,5 millió ember be van oltva (és a szakemberek szerint még ez is kevés lenne a nyájimmunitáshoz).

„Nyitás 2,5 millió beoltottnál? Tehát júniusban.

A mindentudó miniszterelnök — saját tanácsadóival is szembemenve — hetek óta azt az álláspontot képviseli, hogy 2,5 millió beoltottnál lehet elkezdeni fokozatosan nyitni.

Ennek a kijelentésnek nincs tudományos megalapozottsága — de még rosszabb, hogy Orbán Viktor már saját magának sem hisz: máris belevág a nyitásba, miközben Magyarországon távolról sincs 2,5 millió beoltott.

Magyarországon jelenleg 800-900 ezer beoltott van.

Idehaza kétfázisú vakcinákkal oltanak, a védettség a második oltás beadása után kb. 10 (de van olyan oltás, amelyiknél 40) nappal alakul ki.

A második adagot eddig 980 ezren kapták meg, olyan ember viszont legfeljebb 800-900 ezer van, akinél már a védettség kialakulásához szükséges idő is eltelt. Ők a beoltottak — a többieknél épp csak elkezdődött az oltási folyamat.

2,5 millió ember beoltásánál valamikor június elején fogunk talán tartani, ha minden jól megy.

Vagyis amit a miniszterelnök művel, az egyrészt tudatos ferdítés, másrészt emberkísérlet, a járvány negyedik hullámának tervezett vagy vétkesen gondatlan elindítása. Ebből ugyanis új járványhullám lesz, mint mindenütt, ahol idő előtt kezdtek hozzá a nyitáshoz.”

 

Valódi Hírek