Orbán nagy bejelentése: Megvan a 2,5 millió beoltott, nyithatnak az üzletek (+videó)

Mérföldkő.

Mérföldkőhöz érkeztünk: két és félmillió honfitársunk beoltva — közölte Orbán Viktor kedden délután Facebook-oldalán.

Kiemelte, hogy egy éve háborús viszonyokra emlékeztető állapotok között, kijárási tilalom és korlátozások, személyes veszteségek mellett éljük az életünket.

„A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina”

— fogalmazott.

Holnaptól nyithatnak tehát az üzletek, nyithatnak a szolgáltatások,

életbe lépnek az enyhített szabályok.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy járványügyi intézkedések továbbra is lesznek, arra kér mindenkit, hogy ezeket tartsák be.

Hozzátette: az oltást hasonló tempóban folytatják, az orvosok és az ápolók munkáját köszöni.

Felhívta a figyelmet, hogy Magyarország lehet/lesz az az ország, ahol a leggyorsabban jut vakcina mindenkinek.

A vonatkozó kormányrendelet szerint a következő intézkedések lépnek életbe szerdán:

  • a boltok hajnali öt és este fél kilenc között lehetnek nyitva
  • a kijárási tilalom este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszaka szűkül
  • kinyithatnak a március 8-a óta zárva tartó boltok, így a ruhaboltok, a plázákban található üzletek, bútorboltok is
  • életbe lép négyzetméter alapu vásárlás, azaz tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat bennük
  • kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók is;
  • a vendéglátó egységek viszont továbbra is csak elvitelre tarthatnak nyitva.

A rendelet szerint az iskolák és óvodák április 19-én térhetnek vissza a normális működésre.

Orbán Viktor szavaival szemben a valóság az, hogy Magyarországon kétfázisú vakcinával oltanak, jelenleg a lakosság 9 százaléka (nagyjából 900 ezer ember) kapta meg a második oltását. A védettség a második vakcina beadását követő második-harmadik héten alakul ki.

Valódi Hírek