Példásan helyrerakta az infektológus Varga Juditot, aki még húsvétkor is a kormányt fényezte

Pusztai Erzsébet elmagyarázta, merre van az arra.

Varga Judit húsvét hétfő alkalmából egy kormányt éltető bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy oltottság tekintetében „közelítünk a bűvös 2,5 millióhoz”.

2 362 839 honfitársunkat már beoltották. Átoltottság terén a világ élmezőnyéhez tartozunk.

A kormány a hosszú hétvégén is azon dolgozik, hogy minél hamarabb, de a lehető legbiztonságosabb körülmények között elkezdődhessen az újraindítás.”

— fogalmazott, kiemelve, hogy az ünnepek alatt is vigyázzunk egymásra, egyúttal megköszönte az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Az igazságügyi miniszter posztjában regisztrációra és oltásra is buzdított, mert mint írta, „csak együtt sikerülhet”.

A bejegyzéshez Pusztai Erzsébet infektológus, egészségügyi szakpolitikus is hozzászólt:

„Kizárólag a járvány terjedésének üteme szabhatja meg a lehetőséget a nyitásra. Izraelben sem a beoltott emberek száma határozta meg a nyitást. Sok beoltott ember majd 4-6 hét múlva lesz védett, a fiatalabbak pedig egyáltalán nem.”

— írta. Egy későbbi kommentben hozzátette, hogy hosszú távon ugyan valóban az oltás állítja meg a járványt, rövid távon viszont

a védekezés.

A járvány terjedése szempontjából szerinte nem sokat jelent, ha 2 millió idős ember be van oltva, hiszen a fertőzés leginkább az aktívak között terjed.

„Ráadásul aki be van oltva, még nem védett, majd hat hét múlva!”

— írta. Varga bejegyzését és a hozzászólásokat itt tudod elolvasni:

 

Valódi Hírek