A PDSZ megfejtette: Ezért uszítanak Orbánék a pedagógusok ellen

Ugye senki sem gondolta, hogy ez véletlen?

Egy normálisan működő világban elképzelhetetlen lenne, hogy a kormány a honfitársaink egy csoportja ellen próbálja hangolni a közvéleményt.

„A pedagógusok oltási programjához szükséges vakcinákat a regisztrált idősek oltására tervezett vakcinakészletek átcsoportosításával lehet megoldani” – írja többször is a hivatalos kormányzati oldal, először pénteken, majd vasárnap is.

Erre eddig egyszer sem érezték fontosnak, hogy felhívják a figyelmünket: sem a bírósági dolgozók, az ügyészség, a várandós anyák, a rendőrök, a katonák, sem a BKV dolgozók oltásakor.

Miért is jó a kormánynak egy csoport ellen hangolni a közvéleményt?

A nedolgozzingyen.hu cikke (az oldalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerkeszti) három okot sorakoztatott fel:

1. Irreális az április 19-i indítás

Ezt Orbán is tudja, a kormány saját szakértői is keveslik a 2,5 millió beoltottat, és még az sem biztos, hogy sikerül ennyi ember beoltani. Az egyetlen megoldás, ha talál egy bűnbakot – mi megpróbáltuk, de a pedagógusok nem akarták, nem tehetünk róla.

2. Orbán Viktor nem akar fizetni

A kormánynak már réges-régen költenie kéne arra, hogy a munkájukat elvesztő vagy gyerekeikkel otthon maradni kényszerülő szülők rendes kompenzációhoz jussanak. Szinte ijesztő összegeket költ vadászati kiállításokra, stadionokra, de a bajba jutottakon esze ágában sincs segíteni.

Pedig kellene: bérkompenzációt fizetni, bevezetni a felmondási tilalmat és támogatni a munkáltatókat, hogy ne legyen szükség további munkahelyek megszüntetésére.

Ezek után úgy érzi, jobb, ha a dühös szülők a pedagógusokat támadják és hibáztatják helyette.

3. Ideje lenne emelni a fizetéseket

Jól látja a kormány, a nevelésben és oktatásban dolgozók türelme elfogyott, és rájöttek, hogy akár ők is diktálhatnak.

Ez elég ijesztő ahhoz a kormánynak, hogy megpróbálja lenyomni és támadni a szektort, ezzel üzenve:

„Eszetekbe ne jusson még kérni.”

Nem véletlen, hogy Orbán már arról beszél, hogy 2,5 millió helyett már csak 3,5 millió beoltottnál jöhet a lazítás.

Valódi Hírek