Itt van Orbán bejelentése: Összefognak a „hős” Salvinivel és a „legjobb, hűséges barát” Morawieczkivel (+videó)

Európai reneszánszt akarnak.

„Megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, és sürgetjük az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a vakcinabeszerzést a járvány megfékezésének. Átláthatóbb és gyorsabb oltást szeretnénk egész Európában és ennek a részleteiről cseréltünk eszmét. Habár nem ez volt a mai találkozó apropója”

– mondta Orbán Viktor a Matteo Salvini, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével, illetve Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón.

Orbán ezt követően köszönetet mondott a „barátainknak”, amiért eljöttek Budapestre. A miniszterelnök szerint Morawieczkit, „mint az egyik legjobb, hűséges barátunkat” ismerjük Magyarországon.

„Azt sem szoktuk eltitkolni, hogy Matteo Salvinit, egyszerűen csak a ‘mi hősünknek’ szoktuk hívni, aminek az az oka, hogy amikor a legnagyobb viták zajlottak a migrációban, akkor ő, mint az olasz kormány tagja képes volt arra, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa be”

– vélekedett Orbán, aki szerint míg „mi, magyarok” a szárazföldön állítottuk meg a migrációt, addig Salvini a tengeren tette ugyanezt, ezért „mi Magyarországon hősként tekintünk rá”.

A kormányfő ezt követően arról beszélt, hogy Morawieczki és Salvini azért látogatott éppen most Budapestre, mert nemrég a Fidesz „úgy döntött”, hogy elhagyja az Európai Néppártot.

„Azért jöttünk össze, hogy közösen tervezzük meg a jövőt és beszéljünk Európa jövőjéről” – mondta Orbán, aki szerint Salvinivel együtt egy „európai reneszánszt” akarnak.

A megbeszélés során elmondása szerint arra jutottak, hogy nincs egyetlen olyan téma sem, amiben ne tudnának egyetértést kialakítani, az érdekeik ugyanis sem belpolitikai, sem külpolitikai kérdésekben nem állnak egymással szemben.

A miniszterelnök szerint azzal, hogy a jobboldali Néppárt „elkötelezte magát” az európai baloldal mellett, sok európai polgár maradt képviselet nélkül, így ők azért fognak dolgozni, hogy

„ezeknek az embereknek legyen hangja, képviselete és legyen súlya az európai politikában”.

Orbán szerint „szimbolikus”, hogy az „európai reneszánszról” szóló együttműködést éppen Nagycsütörtökön jelentik be, és – mint mondta – a mai egy hosszú út első állomása.

A megbeszélés során a miniszterelnök szerint az is világossá vált, hogy az atlantista elkötelezettség mellett „a szabadság, a méltóság, a kereszténység, a család és a nemzeti szuverenitás” értékrendjét képviselik.

„És nemet mondunk a cenzúrára, valami brüsszeli európai birodalomra, a kommunizmusra, az illegális migrációra és az antiszemitizmusra is” – sorolta Orbán.

Hozzátette, a szervezőmunka elindult, legközelebb májusban találkoznak Rómában vagy Varsóban. Illetve elhatározták azt is, hogy részt vesznek a jövőről szóló, több hónapig tartó „nagy európai vitában”, ezért a következő hetekben programot állítanak fel arra vonatkozóan, hogyan tudnak ezen „saját jogon, szuverén módon és határozott hangon” felszólalni.

„Szeretném világossá tenni, hogy nem fogunk felülni semmilyen provokációnak. Az értékeink és az állaspontjaink világosak:

véget akarunk vetni annak a nevetséges politikai gyakorlatnak, annak a nevetséges politikai geometriának, amely azt akarja elmagyarázni, hogy a jobboldalnak mindig csak széle van, a baloldalnak meg közepe. Ez elfogadhatatlan”

– jelentette ki Orbán.

Orbán után a lengyel miniszterelnök arról beszélt, azt látják, hogy „Európa most teljesen szét van esve”, és vannak olyan erők és szembeszegülések, amelyek a keresztény hagyományoktól idegen irányba akarják terelni Európát.

Morawieczki szerint ők az embereket, a hagyományos és családbarát nézőpontokat szeretnék képviselni, ezek ugyanis ki vannak zárva az európai politikából.

A lengyel miniszterelnök úgy fogalmazott, Európa elveszítette a gyökereit, és ők szeretnének segíteni abban, hogy ezt újra megtalálja.

Matteo Salvini az új jobboldali összefogás politikai céljáról viszonylag pontosabban azt mondta,

„nekünk nem elég, hogy harmadikok, negyedik legyünk. Elsők szeretnénk lenni képviselet szintjén Európában”.

„Szükség van egy olyan európai újjászületésre, reneszánszra, amely véget vet a diktátumoknak, az elszigetelésnek. A nőket, a gyerekeket, a családokat, a munkához való jogot és a szabadságot helyezzük a központba. Ma hárman vagyunk, de azon dolgozunk, hogy többséget szerezzünk egy normális és boldog Európának”

– mondta az olasz pártvezér, aki szerint a mai nap történelminek fog bizonyulni.

A teljes sajtótájékoztatót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek