Kiderült: Ennyi nyugati vakcina érkezik Magyarországra a következő negyedévben

Mivel ekézi ezután Brüsszelt a kormány?

Mi is beszámoltunk arról, hogy az EU-tagországok vezetőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a második negyedévben

  • 200 millió adag vakcina érkezik a BioNTech-Pfizertől,
  • 35 millió a Modernától,
  • 180 helyett 70 millió az AstraZenecától és
  • 55 millió az egydózisú Johnson & Johnsontól.

Von der Leyen azokat a grafikonokat is közzétette, amelyeket a csúcstalálkozón bemutatott. Ezekből többek közt az is kiderül, hogy Magyarországra

a második negyedévben csak a Pfizertől több mint négymillió adag vakcina érkezik majd.

Az első negyedévben Pfizer-BioNTech vakcinából másfél milliót kaptunk, ez tehát összesen 5,5 millió Pfizer vakcina. A Moderna, a jelentős késéssel szállító AstraZeneca és az újonnan engedélyezett Johnson&Johnson második negyedévben érkező oltóanyagait is beleszámolva

Magyarország további 7,5 millió nyugati vakcinára számíthat a következő hónapokban.

A táblázatokból az is kiderül, hogy bár az AstraZeneca jóval alulteljesítette az első negyedéves vállalását 120 millió helyett 30 millió adag oltóanyaggal, a Pfizer kifejezetten túlteljesített: a vállalt 65 millió adag helyett 66 millió adagot szállított le.

A vakcinabeszerzés egyébként a kormány állításával ellentétben úgy néz ki, hogy a keretszerződéseket, amelyek az alapfeltételeket – a szállítandó vakcinák összmennyiségét, egységárát, stb – tartalmazzák, a Bizottság köti meg a gyártókkal,

a tagállamok felhatalmazása alapján.

A konkrét megrendelésekről szóló szerződéseket pedig minden tagállam maga köti a gyártókkal, nem a Bizottság. A lakosságarányosan elérhető keretből konkrétan lehívott mennyiséget, illetve annak a gyakorlati szállítási feltételeit, így a pontos ütemezést is, ezek a tagállamok által aláírt szerződések rögzítik.

Érdekesség, hogy míg Orbán Viktor a múlt pénteki rádióinterjújában arról panaszkodott, hogy az AstraZeneca a megállapodott mennyiségnél 500.000-rel kevesebbet szállított eddig,

a Sztputnyik V 750.000 adagos lemaradását valahogy nem reklámozzák.

Az ezzel kapcsolatos kérdésre reagálva Gulyás Gergely azt mondta, hogy az orosz gyártó csúszási üteme elfogadható.

(Telex nyomán)

 

Valódi Hírek