Miközben Orbánék nem győzik lassúsággal vádolni Brüsszelt, áprilistól százmilliós adagban érkezik vakcina az EU-ba

Közel másfélszer annyi oltást kap az EU, mint eddig összesen.

Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben, ahol az EU-tagországok vezetői kétnapos csúcstalálkozón vesznek részt.

Charles Michel csütörtökön, az első ülésnap után elmondta, a következő hetekben döntés születhet arról, hogy az unió milyen feltételek mellett vezesse be a koronavírus elleni oltást bizonyító EU-igazolványt.

Az oltási igazolvány bevezetése nélkülözhetetlen a „normális élethez való visszatéréshez”, és közös európai terv alapján, nemzetközi partnerek bevonásával kell történnie – mondta.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, a koronavírus elleni tömeges oltás sokkal gyorsabban menne, ha a vakcinagyártó vállalatok betartották volna az unióval kötött beszerzési keretszerződéseiket.

Emlékeztetett, hogy a brit-svéd érdekeltségű AstraZeneca gyógyszergyár eddig 17 millió adag vakcinát szállított az Európai Unió országaiba a szerződésekben foglalt 180 millió helyett.

Az elnök felhívta a vállalat figyelmét arra, hogy teljesítenie kell szerződésbéli kötelezettségét, mielőtt az oltóanyagot exportra kínálná. Ezzel kapcsolatban elmondta: az Európai Bizottság szerdán megszigorította az oltóanyagok exportjára vonatkozó szabályozását, további feltételekhez kötötte a kivitel engedélyezését.

Tájékoztatása szerint eddig az unióval szerződésben álló cégek 88 millió adag vakcinát szállítottak a tagországoknak, amelyek ebből 62 milliót használtak fel. Az unióban ez idáig 18,2 millió ember kapta meg az oltás mindkét dózisát, 26 millióan pedig még csak az elsőt – közölte.

Von der Leyen tájékoztatása szerint a második negyedévben

  • 200 millió adag vakcina érkezik a BioNTech-Pfizertől,
  • 35 millió a Modernától,
  • 180 helyett 70 millió az AstraZenecától és
  • 55 millió az egydózisú Johnson & Johnsontól.

Mindez azt jelenti, hogy június végéig 305 millió kétdózisú és 55 millió adag egydózisú vakcina lesz csak azokból az oltásokból, amelyeknek már van uniós forgalombahozatali engedélye. Ezekkel 207,5 millió európait lehet teljeskörűen beoltani, amelyhez hozzá kell még számítani az első negyedévben beoltott 44 millió embert.

Az eddigi közlések alapján a nyájimmunitáshoz elegendő 70 százalékos átoltottsághoz 255 millió uniós polgárnak kell a védettséget biztosítani. Azaz júniusban már közel lehetünk ehhez a számhoz – közölte az Európai Bizottság elnöke.

(mti/hvg.hu)

Valódi Hírek