Szerénység: Orbán mondataival van kidekorálva a Karmelita kolostor fala

„Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

Orbán Viktor egy tábláról posztolt fotót csütörtökön a Facebook-oldalán, az alábbi kísérőszöveggel:

„Maratoni EiT előtt. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”

— utalva ezzel arra, hogy csütörtökön videokonferencián találkozik az európai uniós tagállamok kormányfőivel, előtte pedig V4-es csúcstalálkozón is részt vesz, a téma pedig a vakcinabeszerzés lesz.

Ebben önmagában még nem lenne semmi érdekes, azonban a szemfülesek kiszúrhatják, hogy a táblába, ami a Karmelita kolostor egyik falát díszíti, bele van vésve valami. Ez:

Magyarország hét törvénye.

Különböző betűtípusokkal pedig az alábbiak olvashatóak rajta:

  • Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse.
  • Minden magyar gyermek újabb őrhely.
  • Az igazság erő nélkül keveset ér.
  • Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni.
  • Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.
  • Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs.
  • Egyetlen magyar sincs egyedül.

Ezek a mondatok Orbán 2020. augusztus 20-i beszédében hangzottak el, mint az ország megmaradásának törvényei.

A tábla, mint az a miniszterelnöki közösségi oldalra később feltöltött videóból is kiderül, egyfajta tükörként is funkcionál, Orbán a nyakkendőjét igazítja meg belenézve:

A Telex megkérdezte Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét a tábláról, aki azt mondta:

„Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében egy különleges ajándéktárgy látható, amelyet a Fidesz készíttetett megalapításának 33. évfordulójára. A tükörbe beletekintve önmagunkat láthatjuk, valamint Magyarország nemzeti politikájának hét törvényét. „

 

Valódi Hírek