FRISS: Itt az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása az AstraZenecáról

Az EMA szerint a vakcinának több az előnye, mint a hátránya.

Habár a vizsgálatok jelenleg is zajlanak, egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca vakcinája okoz vérrögöket egyes beoltottak szervezetében – mondta Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezetője a keddi sajtótájékoztatón.

Cooke hozzátette, hogy

az AstraZeneca-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait és a vélt hátrányokat.

„Egy ilyen szituáció egyáltalán nem váratlan, amikor több millió ember kap oltást. Elkerülhetetlen, hogy vannak súlyos megbetegedések a vakcina beadását követően. Feltétlenül ki kell vizsgálni az összes ilyen eseményt annak megállapítására, hogy a vakcina okozta-e ezeket az eseteket” – mondta Cooke.

Az EMA szakértői csütörtökön ismét összeülnek, így az ügynökség további vizsgálatainak eredményeiről ekkor várható további tájékoztatás és ezek alapján határozzák meg azt is, hogy szükség van-e további intézkedésre a vakcinával kapcsolatban.

Cooke ugyanakkor leszögezte, az Unióban évente több ezer embernél alakulnak ki vérrögök.

Az oltás után felmerült eseteknél viszont semmilyen jel nem utalt arra, hogy ezeket az AstrZeneca oltása okozta volna.

Az EMA vezetője mindezt azt követően jelentette be, hogy az elmúlt napokban több európai országban, így többek között Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Norvégiában, Dániában és legutóbb Írországban is felfüggesztették az oltást a brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájával.

A vakcinagyártó közlése szerint Európában eddig 17 millió embert oltottak be a vakcinával és 37 esetben fordult elő vérrögképződés.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn adott ki közleményt a vakcinával kapcsolatban. Azt írták, az AstraZeneca-vakcinák felhasználását nem kell felfüggeszteni, ugyanis nem bizonyítható, hogy annak alkalmazása okozta a vérrögképződéses eseteket.

(mti/BBC/24.hu nyomán)