Semjén: Ha itthon beoltottuk a regisztráltakat, segíteni kell a határon túli testvé­reinknek is az oltásban

Állítása szerint a fennmaradásáért támogatják a határontúli magyarokat.

Március 15-e alkalmából interjút adott a kormányközeli Magyar Nemzetnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki többek között beszélt arról is, hogy az 1848-as szabadságharc mai legfontosabb üzenete szerinte az, hogy

„most a legfontosabb feladatunk, hogy megerősítsük magunkat nemzeti büszkeségünkben,

s védjük meg szuverenitásunkat és keresztény civilizációnkat akár az iszlám invázióval, akár a brüsszeli birodalmi törekvésekkel szemben”.

Semjén szerint habár Brüsszel és Bécs között lehet párhuzamot látni, úgy gondolja, „az Osztrák–Magyar Monarchia összehasonlíthatatlanul szervesebb egység volt, mint ma az Európai Unió”, hiszen a Monarchia „lényegesen jobban akceptálta a történelmi örökségünket”, mint az Unió.

A miniszterelnök-helyettes beszélt a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Minority Safepackről is. Szerinte az ilyesfajta, kisebbségek jogait célzó aláírásgyűjtő kezdeményezéseknek azért is van értelme, mert „jobb, ha szokják a témát Brüsszelben”.

Semjén szerint ugyanakkor „illúzió” azt gondolni, hogy a határon túli magyar nemzetrészek problémáit Brüsszelből fogják megoldani.

„Számukra az a legfontosabb, hogy az LMBTQ-devianciákkal mi a helyzet, de a valódi, értékhordozó kisebbségekkel, mint amilyenek a nemzeti kisebbségek és a vallási közösségek, kifejezetten ellenségesek”

– jelentette ki.

Semjén Zsolt szerint ugyanis Brüsszelben „az a fejlődés, ha eltűnnek a nemzetek, a vallás és a család. Zsigerileg utasítják el a nemzeti létet, ezért mindig negligálni fogják a nemzeti szempontokat”.

A határontúli magyarok támogatásával kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy ezzel a magyar kormány célja az, hogy „a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon”.

„Ha eltűnne a felvidéki vagy az erdélyi magyarság, akkor az egyetemes magyarság csonkulna meg. Mindebből következik a határon túli magyarság támogatása”

mondta Semjén, hozzátéve, az a véleménye, ha Magyarországon a regisztráltakat – „tehát azokat, akiket rá tudtunk venni az oltásra” – beoltották koronavírus ellen, akkor

„segíteni kell, hogy a határon túli testvé­reink is kaphassanak védőoltást.

Ez praktikusan a kárpátaljai magyarokra vonatkozik, hiszen a szerbek jól állnak az oltással, és a többi szomszédunk uniós állam, így azokban is oltanak”.

(Magyar Nemzet nyomán)

Valódi Hírek