Ez már a legalja: Gulyás Gergely szerint Gyurcsány miatt fognak meghalni az emberek (+videó)

Sötétség délben.

Újabb rekordját döntötte meg a pofátlanságnak a Gulyás Gergely nevű túlfizetett Fidesz-droid a csütörtöki „kormányinfón”.

A 11 éve teljhatalommal uralkodó, a „profi” járványkezelésnek köszönhetően eddig

16.000 covid-halottal

büszkélkedő Orbán-kormány minisztere egy hatalmon kívüli ellenzéki párt vezetőjét nevezte meg emberek halálának felelőseként.

Mint ismert: Gyurcsány Ferenc és a DK lépten-nyomon arra biztatja az embereket, hogy

oltassák be magukat bármely, az Európai Unió által bevizsgált és engedélyezett vakcinával.

A fideszes szellemóriásnak ebből azt a következtetést sikerült levonnia, hogy (szó szerint idézzük):

„Akik Gyurcsány Ferenc miatt nem oltatják be magukat, azok emiatt akár meg is halhatnak”.

Az elmebaj határát súrolóan abszurd rágalmata TV2 „Tényeknek” hazudott fake-news műsora is átvette:

képernyőkép: TV2

Gyurcsány a Facebookján egy rövid videóban idézi Gulyás rágalmát, és emlékeztet rá, hogy egy hónappal ezelőtt a Parlamentben megjósolta, hogy a vesztét érző kormánypárt végső kétségbeesésében még nagyobb fordulatra fogja kapcsolni a gyurcsányozást.


.

Valódi Hírek