Döntött a kormány: Elkezdik eladni az aranyáron vett lélegeztetőgépeket a harmadik hullám közepén

Érdekes időzítés.

„Az állam tulajdonában álló, stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek” értékesítéséről döntött a kormány – olvasható a szerdán megjelent Magyar Közlönyben.

A rendelet szerint Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének, Pintér Sándor belügyminiszternek és Szijjártó Péter külgazdasági miniszternek

azonnal fel kell mérnie azoknak a lélegeztetőgépeknek a pontos mennyiségét, típusát és sorszámát, amelyeket el akarnak adni.

A határozat ugyanakkor nem tesz megjegyzést az eladásra szánt lélegeztetőgépek pontos számáról.

Ugyancsak a szerdai Magyar Közlönyből derült ki az is, hogy a kormány a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel, „az állam tulajdonában álló, lélegeztetőgépek tulajdonjogának ingyenes átruházásáról” is határozott.

Ennek értelmében 18 lélegeztetőgépet adományoznak a kampalai Mulago Kórház Komplexumnak.

Emellett döntöttek arról is, hogy a kormány 40 ezer PCR-tesztet ad Bosznia-Hercegovinának, illetve további 10 ezer PCR-tesztet juttat Monetenegrónak. Az indoklása szerint „a helyi lakosság megsegítése érdekében”.

A határozat kivitelezéséről Szijjártó Péter és az Országos Kórház Főigazgatáson keresztül Pintér Sándor belügyminiszter felel a határozat közzétételét követő 30 napon belül.

Korábban mi is megírtuk, hogy a Külügyminisztérium a koronavírus-járvány tavaszi hulláma alatt 300 milliárd forintot költött 16.000 lélegeztetőgépre, sokat ráadásul a piaci ár csaknem duplájáért vásárolt, így például sok olyan típusú gépet is vettek, amelyek használhatatlanok.

A Transparency International február elején nyújtott be közérdekű adatigénylést azért, hogy megtudják, hány darab lélegeztetőgépet értékesítettek. A külügy válaszában azt írta, egyetlen egyet sem adtak el a fölösleges gépekből.

Hozzátették: “A tárgyalások jelenleg is zajlanak, e tárgykörben közérdekű adat nem keletkezett.”

Valódi Hírek