Kiderült, hány lélegeztetőgép van Magyarországon és mennyiért – Teljesen feleslegesen

A jelenlegi egészségügyi rendszer üzemeltetni sem tudná őket.

Több ezer olyan lélegeztető áll valahol becsomagolva Magyarországon, amit idén vásárolt a magyar kormány, és soha, senki nem fogja használni. Legfeljebb akkor lenne ezekre szükség, ha ősszel újabb, a tavaszinál

250-szer erősebb

hulláma jönne a koronavírusnak. A felhalmozott több mint húszezer lélegeztetőgép használatára pedig egyébként sincs elég kiképzett szakember és megfelelő infrastruktúra – áll a 444.hu tényfeltáró cikkében.

A cikk szerint a Külügyminisztérium 300 milliárdot költött.

A portál közérdekű adatigénylése során kiderült, hogy az elsők között egy maláj céggel kötött szerződést a külügy, 6258 lélegeztetőgépre. A 444 adatai szerint

ennyi elég is lett volna

a szükségesnek vélt kapacitás kiépítésére, hiszen eleve volt 2000 gép itthonDe hiába fizettünk 178 milliárd forintot ezekért az eszközökért, a külügy nem állt le a vásárlásokkal, és több más forrásból vett további 10 ezer új gépet. Miközben az állami kórházellátó is vásárolt majdnem 2500 darabot – olvasható a cikkben.

A plusz kiadás nem pár milliárd, hanem legkevesebb száz milliárd forint, amit lehetett volna az egészségügy felkészítésére fordítani. Tehát nem csak a darabszámot rendelték túl, a gépeket sokkal drágábban is vették, mint vehették volna, amelyekre egyébként

személyzet sincs.

A legfrisebb adatok szerint egyébként 73 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5288 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 614 fő, 3734-en pedig már meggyógyultak. 64 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen – olvasható a kormány hivatalos honlapján.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek