Kuncze Gábor: Az országot a polgárai működtetik, a vezérkar meg hülyeségeket beszél

Lesznek még itt hasraesések.

Hiába beszél sikerről a miniszterelnök, lesznek még itt hasraesések — mondta Kuncze Gábor a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Szénási Sándornak hétfőn.

A volt belügyminisztert a műsorvezető az oltási rendszer hétvégi összeomlásáról kérdezte. Kuncze elmondta: egy ilyen vírus esetében egy jól szervezett államban is lehetnek hibák, de most nem erről volt szó, hiszen a magyar állam nem ilyen.

Minden területen látszik, pandémia nélkül is a szervezetlenség:

a szakmai szempontok helyett egy ember akarata érvényesül.

Kuncze szerint az eddigi működésképtelenséget még lehetett palástolni kommunikációval és kitalált ellenségképek gyártásával, de jött a járvány, és kiderült, hogy ez most kevés lesz.

„Mondhatja a miniszterelnök, hogy lenyomtuk a vírust a birkózószőnyegre, és mi támadunk, az meg védekezésik, de a vírus legfeljebb akkor kerül a birkózószőnyegre, ha hanyatt esik a röhögéstől”

— fogalmazott.

Orbán nem vesz tudomást a szakmai szempontokról, hanem megy a saját feje után, ez abból is kiderült, hogy először konzultációt kezdeményeztek a nyitásról, majd gyorsan bezártak mindent.

A rendszer központosított Kuncze szerint, majd hozzáfűzte: Orbán úgy lehet ezzel, hogy

„Mindenhova katonákat vezényelek, mindent én tudok, nem érdekelnek a szakemberek”

A lényeg a központosítás, Orbán majd megmondja, hogy mit kell csinálni és azt is, hogy mit kell mondani, hiszen látszik, Müller Cecíliáék ugyanazokat a szövegeket hangoztatják.

A hétvégi oltási kavarodással kapcsolatban elmondta, hogy végképp nem érti, hogyan történhetett ilyen:

„ez nem magyar kártya, hogy a Rodolfo megkeverte, aztán már csak ő tudja, melyik van legfelül”

— mondta. Szerinte a számítógépes rendszereket is alkalmatlan emberek kezelik, akik hűek a rendszerhez, és ezért sok pénzt kapnak.

A kommunikációs zűrzavar azért volt szerinte a hétvégén, mert egy hirtelen előállt helyzetben senki nem tudta, mit kell mondania: nem a tényekből nyilatkoznak, hanem várják az ukázt, és ha nem kapják meg a szöveget, akkor

hülyeségeket beszélnek.

„Hasra esések még lesznek, hiába beszél sikerről a miniszterelnök. Most például azt mondja, hogy egyenesben vagyunk – csak akkor tegye hozzá azt is, hogy melyik irányba megyünk, mert most éppen úgy tűnik, hogy visszafelé indultunk el”

— vélekedett Kuncze.

Azt kiemelte, hogy dacára a káosznak, az egészségügyi dolgozók erejükön felül próbálják működtetni a rendszert, ahogy például a pedagógusok is.

„Az ország tehát fog működni, a szereplők működtetik, függetlenül attól, hogy a fölöttük lévő állam, kormányzat mi a túrót csinál és hogy próbálja őket megetetni azzal, hogy itt van már a Kánaán.”

— fogalmazott.

(Klubrádió nyomán)

 

Valódi Hírek