Alig kezdődött el a digitális oktatás, máris teljesen összeomlott a KRÉTA rendszere a túlterheltség miatt

Ki van ez találva.

Múlt héten derült ki, hogy a járvány harmadik hulláma miatt bevezetett szigorítások részeként március 8-tól ismét digitális formában folytatódik az oktatás Magyarországon.

A tantermen kívüli oktatás részeként használt, illetve az Oktatási Hivatal által is kiemelten javasolt Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) azonban szülői és pedagógusi beszámolók alapján már az első napon akadozva működött vagy sok helyen el sem indult.

Reggel 8 órától először a Digitális Kollaborációs Tér, majd ahogy sorban próbáltak a diákok belépni, úgy az eKRÉTA teljes szolgáltatási köre összeomlott – tudta meg az eKRÉTA Informatikai Zrt.-től az Index. Mint írják,

a hiba oka tehát nem a szerverek elleni rosszindulatú támadás, hanem a túlterhelés okozta a rendszer leállását.

A lapnak egy pedagógus azt írta, habár utasítást kapott arra, hogy a KRÉTA-rendszert használja, ám az vagy akadozik, vagy egyáltalán nem működik, ez pedig természetesen nem könnyíti meg a tanári munkát.

A Telex olvasói beszámolókra hivatkozva azt írja, a rendszer reggel hét előtt még működött, de aztán megadta magát, és azóta sem tudják használni: akad, akinek szerverhibát, másnak csak hibakódot dob fel a rendszer.

„Reggel 8-kor már teljesen be volt lassulva: több perc volt a válaszidő. Fél kilencre a gyerekem elkészült az első beadandóval, ekkorra már a fájlfeltöltés nem ment, vagyis a beadandót beküldeni már nem lehetett.

Azóta pedig a Kréta eljutott oda, hogy be sem lehet jelentkezni, a rendszer teljesen összeomlott.

Ez azt jelenti, hogy szegény gyerek hiába vár, hogy elkezdjük a második feladatot, mert nem tudjuk megnézzük, hogy mit is kéne megcsinálni” – ezt már a 444.hu egyik olvasója írta hétfő reggel.

A tíz óra után érkező beszámolók szerint viszont már úgy tűnt, hogy a KRÉTA-rendszer lassan magához tért.

Ha Ön is tapasztalt hasonlókat, írja meg nekünk az [email protected] e-mail címre!

Valódi Hírek