Egy budapesti férfinek gond nélkül beadták az AstraZenecát, miután megkapta a lemondó SMS-t

Próba, szerencse.

Ahogy arról a Nyugati Fény is beszámolt, péntek délelőtt óriási káosz uralkodott el az oltási rendszerben: miután Orbán Viktor a kora reggeli rádióinterjújában elismerte, hogy technikai gondok miatt valóban akadozik az adatalapú oltás, ezért a rendszert le kellett állítani, a kormányzati tájékoztató honlapon megjelent egy olyan információ, amely szerint törlik a hétvégi tömeges oltást.

Ez a hír nem sokkal később viszont eltűnt a portálról.

Az azonban kiderült, hogy azokat, akiket az AtraZenecával oltottak volna, SMS-ben tájékoztatták a hétvégi oltás elmaradásáról.

“Ez azt jelenti, hogy egy későbbi időpontban, de rövidesen sor fog kerülni azoknak az oltására, akik ezt az sms-értesítést megkapták. Az oltási program ütemesen halad, ennek egy eleméről, az AstraZeneca-vakcina esetéről beszélünk”

— mondta a pénteki sajtótájékoztatón Dr. György István.

A HVG szombaton azonban már arról írt, hogy volt olyan, aki a lemondó SMS ellenére odament az oltópontra, és

meg is kapta az AstraZeneca vakcinát.

„Kicsit féltem tőle, hogy lepattintanak majd, de semmi, a bejáratnál csak annyi történt, hogy a portás megkérdezte, az első vagy második oltásomra jöttem-e, amikor mondtam, hogy az elsőre, akkor jobbra küldött. Ott már állt egy kisebb sor, majd katonák fogadtak, az ügyintéző pedig elkérte a papírjaimat, ekkor derült ki, hogy nem vagyok rajta a listán.

Amikor azonban felmutattam a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adataimat, elkérték az igazolványaimat és felírtak”

— mesélte a lapnak.

A helyszínt nem szerette volna elárulni, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza a dolgozókat, akik elmondása szerint „maximális kedvességgel és korrektséggel” jártak el.

Az oltást tehát minden további nélkül megkapta, sőt,

időpontot kapott a második dózisra is.

Történetét fotókkal együtt a Twitteren is megosztotta. Az oltóponton egyébként beszámolója szerint csak AstraZeneca vakcinával oltották az embereket, akik főleg fiatalabbak, a harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozók voltak.

(HVG nyomán)

(kiemelt kép: MTI)

 

Valódi Hírek