Müller Cecília elfelejtette bemondani a telefonszámot, amire 74 ezer ember vár

Holott Orbán már reggel bejelentette, hogy a tisztifőrvos majd bemondja a segélyvonal számát.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában ismerte el az oltási rendszerben kialakult káoszt, mondván, a tömeges oltás velejárója, hogy át kellett állni az adatalapú oltásra, ezért szerinte valóban előfordulhat, hogy “olyan embert hívnak be, akit már beoltottak”.

Ezt követően arról beszélt, hogy az adatok szinkronizációja miatt fel kellett függeszteniük az oltási programot, hogy felülvizsgálják az adatokat, mert például nagyon sok ember nem ott lakik, ahol az adatok szerint az állandó lakhelye van, más például évek óta nem volt háziorvosnál, közben megváltozott a lakhelye, és kikerült a rendszerből.

Majd rátért arra, hogy a probléma kezelésére felállítottak egy operatív kiscsoportot, hogy ők kezeljék a káoszba fulladt helyzetet.

„Nagyon fontos, hogy van egy telefonszámunk, ezt kértem Müller Cecília asszonytól, hogy mindennap mondja be, ahol közvetlenül lehet jelezni, ha valaki problémát észlel. Akár a rendszerben, akár saját magára vonatkozóan. És adnak tanácsot is, hogy mit és hogyan kell tennie, hogy a hibát ki tudjuk javítani”

– mondta ezután Orbán, hozzátéve, hogy nincs nála a telefonszám, de Müller Cecília országos tisztifőorvos majd bemondja az Operatív törzs sajtótájékoztatóján.

A sajtótájékoztatón később megerősítették, hogy elmarad a hétvégére tervezett, 74 ezer embert érintő tömeges oltás az AstraZeneca vakcinájával.

Így valóban sokan várhatták a telefonszámot, amelyen azután érdeklődhetnek, hogy mi lesz most az oltásukkal.

A tisztifőorvos ugyanakkor a tájékoztatón nem mondta be a telefonszámot, helyette csak általánosságban beszélt a harmadik hullámról, illetve bejelentette azt, hogy az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítése érdekében

az a döntés született, hogy a favipiravir a járóbeteg-ellátás alkalmazásában is használható lesz.

Mint mondta, ez a gyógyszer hatásosnak bizonyul a koronavírus ellen, egy (külföldön) engedélyezett gyógyszerről van szó. Eddig csak a fekvőbeteg-ellátásban kaptak a koronavírusos betegek ilyen szert.

 

Valódi Hírek