Hivatalos: Mostantól csak Novák Katalin engedélyével fogadhatnak örökbe az egyedülállók

Megjelent a kormányrendelet.

Szombaton este megjelent az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

Ez alapján az egyedülállók már a gyakorlatban is csak külön miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe gyereket, az azonos nemű párok előtt pedig teljesen bezárult a lehetőség.

Közleményében Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter azt írta: ahogyan eddig, ezután is szakemberek döntik majd el, hogy az örökbe fogadni szándékozók személyiségük és körülményeik alapján alkalmasak-e gyermek örökbefogadására.

„Az arra alkalmas egyedülállók előtt továbbra is fennáll az örökbefogadás lehetősége. A családokért felelős tárca nélküli miniszternek a különös méltánylást érdemlő esetekben lesz hozzájáruló szerepe”

– tette hozzá.

A szakminisztérium szerint első feladatuk között szerepel majd, hogy a következő hónapokban áttekintsék minden egyes örökbefogadásra váró gyermek helyzetét és dokumentációját és ahol lehetséges, felgyorsítsák a családba kerülés folyamatát.

A tavaly decemberben elfogadott törvényt rengetegen bírálták, az ugyanis kimondja, hogy gyermeket – a rokonok és a szülő házastársa általi örökbefogadás kivételével – csak házastársak fogadhatnak örökbe.

Kivételes esetben egyedülállók alkalmassága is megállapítható az örökbefogadásra, ehhez azonban Novák Katalin hozzájárulása szükséges.

(Magyar Közlöny / hvg.hu / telex.hu)

Valódi Hírek