Titkolózik az Agrárminisztérium a Rogán új apósához köthető cég többmilliárdos pályázatáról

Ráadásul szakértők szerint is téves érveléssel hárítottak.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy tavaly Rogán Antal apósának, Obrusánszki Zsolt érdekeltségébe került az a Ductus Szaktanácsadó és Oktató Kft., amely ezt megelőzően 2,232 milliárd forintos, európai uniós finanszírozású forrást kapott az Agrárminisztérium által kiírt közbeszerzésen.

A pályázatról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Ductus az elnyert pénzből kedvezményes szaktanácsadást szeretne nyújtani a gazdáknak. A jóárasítás mértéke 90-100 százalék is lehet, míg az uniós forrásokból kipótolt díjat már a Ductus Kft. kapja meg. Illetve a pályázati felhívás szerint az összes pénz akár 20 százalékát költségekre is el lehet számolni.

A hvg ezért nemrég közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz, hogy megtudják, hányan és kik pályáztak, eddig mennyi pénzt kaptak meg a nyertesek, illetve azt is, hogy kik bírálták el a pályázatokat, kik által és milyen ellenőrzések történtek eddig.

Az Agrárminisztérium azonban megtagadta az adatszolgáltatást.

Indoklásként pedig azt írták, „az uniós normák egyértelműen fogalmazzák meg az EU elvárását a támogatási adatokkal kapcsolatban, a tagállamoknak nincs mérlegelési jogköre a nyilvánosságra hozandó adatok körét illetően”, így a kért adatokat

csak a nyertesek, valamint az arra jogosult hatóságok kaphatják meg.

A minisztérium emellett arra is hivatkozott, hogy szerintük az ágazati törvény az uniós elvárásoknak megfelelően szabályozza, hogy mit lehet nyilvánosságra hozni és mit nem, és a lap által kikért adatok nincsenek benne abban a körben, amit a tárcának ki kellene adnia.

Ligeti Miklós, a Transpareny International Magyarország jogi igazgatója az Agrárminisztérium érvelésébel kapcsolatban viszont azt mondta a hvg-nek: ez az érvelés téves, ráadásul valótlan is. Ligeti elmondta, a minisztérium egy olyan törvényre hivatkozik, ami csak arról szól, hogy mi a nyilvánosság minimuma, és ez a védekezés szerinte „a bírósági gyakorlatban elvérzik”.

Korábban az Átlátszó is adatigényléssel fordult az Agrárminisztériumhoz, ám nekik sem adták ki az igényelt adatokat. A lap korábban azt írta, az ügy jelentőségét az is adja, hogy Rogán Antal apósa

750 ezer forintért szerezte meg annak a vállalkozásnak a negyedét, ami nem sokkal előtte nyerte el a több mint kétmilliárd forintot mezőgazdasági szaktanácsadásra az uniós finanszírozású vidékfejlesztési programból.

A vállalkozásban emellett az a Farkas Zsigmond is 750 ezer forintért szerzett részesedést, aki szintén érdekelt volt a korábban nagy port kavaró ezerhektáros birtok meghíúsult felvásárlásában.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek