DK: Orbán lesz a felelős, ha az orvosok tömeges felmondása miatt összeroppan az egészségügy

Nem írják alá a rájuk kényszerített szerződést az orvosok.

Szegeden közel 300 orvos készül arra, hogy nem írja alá a kormány egészségügyi átalakítása miatt szükséges új szerződését – hívta fel a figyelmet pénteken Dr. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségügyi szakpolitikusa.

Komáromi emlékeztetett arra is, hogy a Szegedi Tudományegyetem vezetése listázással és fenyegetőzéssel akarja rávenni az orvosokat a szerződés aláírására.

Az elhibázott és káros törvénymódosítás azt eredményezheti, hogy ha az egészségügyben dolgozók nem hosszabbítják meg a szerződésüket, akkor már március első napjaiban összeroppanhat az egészségügy és a járványkezelés – mondta a szakember.

Hozzátette:

„A Demokratikus Koalíció szerint a kormánynak ideje lenne észrevennie: nem lehet tovább kizsákmányolni az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat, az ápolókat, a szakápolókat, a szakasszisztenseket, a védőnőket és a mentősöket, mert ennek beláthatatlan következményei lesznek.

Egy világjárvány kellős közepén nem szabad bizonytalanságba kergetni azokat a szakembereket, akiknek köszönhetően egyáltalán működik az egészségügyi intézményrendszer.

Hiába fenyegetik az egészségügyi dolgozókat, ha az egészségügyünk már a harmadik hullám elején összeroppan, azért csak és kizárólag az Orbán-kormány lesz a felelős, mert ígérete ellenére nem módosította az áterőltetett egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, és figyelmen kívül hagyta, hogy kormányrendeletekkel nem lehet felülírni a törvényben elfogadott szankciókat.”

– közölte sajtótájékoztatóján Dr. Komáromi Zoltán.


.

Valódi Hírek