Matolcsy végre elárulta, miért nem kell vizsgálni Varga Juditék gigakölcsönét

Nincs itt semmi látnivaló.

Varga Judit és férje 192 millió forintos kölcsönével kapcsolatban kérdezte Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a Magyar Nemzeti Bank elnökét, amit 8 millió forint önerőre kaptak meg.

Varga év eleji vagyonnyilatkozatában is elismerte, hogy Budapest XII. kerülete egyik legfrekventáltabb környékén, Kútvölgy városrészében “öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást” és egy garázst vettek 2020-ban.

Bangóné emiatt egyszer már kérdezte Matolcsy Györgyöt, akkor

a banktitokra hivatkozva nem kapott választ.

Most még egy írásbeli kérdéssel próbálkozott az MNB-elnöknél, és arra volt kíváncsi, hogy a bankügylet szabályosan valósulhatott-e meg, illetve hogy ha nem, akkor indít-e eljárást az MNB az ügyben.

Matolcsy a következőképpen válaszolt:

„Kérdésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a levelében hivatkozott ügylet a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló 32/2014 (IX.10) MNB rendeletben (adósságfék rendelet) foglalt szabályoknak megfelelően megvalósulhatott, így az MNB a rendelkezésére álló információk alapján nem tervezi terven felüli ellenőrzési eljárás megindítását az ügyben.”

(Népszava nyomán)

 

Valódi Hírek