Varga Judit olyan részletes vagyonnyilatkozatot adott le, hogy két szemüveggel kell elolvasni

Mint a kisangyal.

Varga Judit a vagyonnyilatkozatában is elismerte, hogy férjével Budapest XII. kerülete egyik legfrekventáltabb környékén, Kútvölgy városrészében “öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást” és egy garázst vettek.

Ez összesen 265 + 25 négyzetméter, és 200 millió forintba került, amihez kölcsönt vettek fel, 8 millió forint önerő mellé, amiből a foglalót állták.

A lakásokat még 2019 decemberében vették, ennek ellenére az igazságügyi miniszter 2020 eleji vagyonnyilatkozatában még nem szerepelnek.

A felvett hitel nagy részét, 93 millió forintot a nyilatkozat szerint már törlesztették, Varga Judit férje belvárosi ingatlanának eladásából, és a megtakarításuk felhasználásával.

Varga megtakarítása most összesen 2 millió forint/6000 euró készpénzben, illetve egy 3,2 millió forintos és egy 4800 eurós megtakarítása is van számlán.

Összes tartozása jelenleg 107 millió 703 ezer 620 forint.

Varga Judit miniszteri fizetése közel 2 millió forint havonta, amelyet egyéb bevételek is kiegészítenek.

Nyárig a Miskolci Egyetemen oktatott, amiért havonta 300 ezer forintot zsebelt be, ám ez csak a korábbi bevallásában szerepel, a mostaniban nem.

Férje belvárosi lakásának rövid távú kiadásából mindössze 2,1 millió forint hasznuk származott az ingatlan eladásáig.

A balatonhenyei CSOK-ingatlan is szerepel a vagyonnyilatkozatban.