DK: Leleplezi a kormány a saját hazugságát — valójában kétszer annyi európai vakcina érkezett, mint kínai (+videó)

Ideje lenne a hazudozást abbahagyni.

A valóság az, hogy egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese — közölte Varga Zoltán a Demokratikus Koalíció online sajtótájékoztatóján szerdán.

A politikus hangsúlyozta: a DK oltáspárti közösség, ezért szeretnék, ha a kormánypropaganda végre nem csökkentené, hanem növelné az oltási kedvet.

Ez azonban nem így történik a DK szerint, mivel Orbánék a kínai vakcinát tolják:

azt az oltást, amit az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyott jóvá.

A pánikkormány megpróbálja elhitetni továbbá, hogy az Európai Unióból nem érkezik elegendő nyugati vakcina.

„Ez egy ordas nagy hazugság.”

— mondta Varga Zoltán. A kormányzati koronavírusportálon közzétett táblázatból ugyanis kiderül az igazság:

Eszerint már egymillió adag EU-s vakcinát kaptunk, ami a Sinopharm szállítmányának a kétszerese. A portálon közzétett számok szerint a Pfizertől 773.745, a Modernától 39.600, az AstraZenecától pedig 169.900 vakcina érkezett eddig.

A DK elutasítja, hogy az emberi életeket egy politikai mutyiért tegyék kockára, és felelős oltáspárti közösségként csakis az Unió által jóváhagyott vakcinát fogadják el.

Eközben a DK szerint a pánikkormány hazudik, amikor azt mondja, hogy az Unió kevés vakcinát küld, és azt is lassan. A kormány a keletbarát politikai érdekek miatt erőltetik a kínai vakcinát — mondta el Varga.

A teljes videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek