Megtrollkodja az MKKP az összefogást: 60 körzetben már megvan, kit indítanak a közös ellenzéki jelöltre

Csak gratulálni tudunk.

Az országos listaállításhoz szükséges 71 körzetben terveznek jelöltet indítani, ebből már 60 embert megtaláltak — mondta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke az InfoRádióban.

„ganumédeszi galaktokolonialista párt és a szíriuszi sörpárt a természetes szövetségesünk, de egyelőre nem sikerül a Föld bolygón bejegyeztetni ezeket a pártokat”

— mondta, hozzátéve, hogy ezért indulnak egyedül.

Hangsúlyozta, hogy az MKKP senkivel nem fog össze, külön indul.

„Esetleg ha megvalósulna egy teljes összefogás, amiben benne lenne a Fidesz is, az MSZP, a Volner, a Jobbik, ahhoz természetesen már mi is csatlakoznánk, de ezt én egyelőre nem látom megvalósulni.”

–tette hozzá.

Kovács biztosra veszi, lesznek olyan ellenzéki szavazók, akik listán rájuk szavaznak, egyéniben pedig az ellenzéki összefogás pártjaira.

(Népszava/Infostart nyomán)

 

Valódi Hírek