Hosszú Katinka elmondta Áder Jánosnak, hogy amelyik vakcina a magyar hatóságok szerint jó, az jó

Ő egyébként a Pfizert kapta meg.

Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóval beszélgetett Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.

Áder azt mondta:

tavaly a kevesebb verseny és az elmaradt olimpia mellett Hosszú Katinka „egy másik arcát” is megmutatta.

Járt többek közt Böjte Csabánál a dévai gyermekotthonban, felajánlott másfél millió forintot a Semmelweis Egyetemnek a koronavírussal kapcsolatos kutatómunka támogatására, de többször felszólalt a klímaváltozással és a fenntarthatósággal kapcsolatban is.

Hosszú nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelemre, így ezzel kapcsolatban közszereplőként is felelősséget érez. Egyetértett Áderrel abban, hogy az USA-ban a „dobd el” kultúra uralkodik.

Klímatudatosság szempontjából Hosszú pozitív példaként emelte ki Norvégiát, ellenpéldaként pedig Kínát hozta fel, ahol a sportolók a világkupa-sorozatban már eleve kalkulálnak azzal, hogy Pekingben a szmog miatt másodpercekkel rosszabb eredményeket produkálnak.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is megnyilatkozott Hosszú:

aggasztónak tartja ezt az időszakot a kieső versenyek miatt, amelyek az ő felkészülését is érintették.

A védőoltások mellett is kiállt az úszó. Úgy gondolja:

„ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó”.

Elmondta, hogy mivel Magyarországon az olimpiára készülő sportolókat is beoltják, már ő is megkapta az első adag Pfizer-vakcinát.

(ATV nyomán)

 

Valódi Hírek