Lehull a lepel: Karácsony Gergely színt vallott a miniszterelnök-jelöltségéről

Van egy feltétele.

Interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere a fővárosi oltási stratégia mellett saját miniszterelnök-jelöltségéről is beszélt.

A budapesti vezetés bemutatta saját oltási tervét. A Fővárosi Önkormányzat saját stratégiájával

a kormányt is kisegítené, hogy mihamarabb el lehessen érni a kívánt lakossági átoltottságot.

A főpolgármester elmondta, hogy hétfőn elindult egy új, főváros által finanszírozott tesztelési program. A városvezetés két helyszínen, a Városháza parkban, illetve a Széll Kálmán téren ingyen teszteli a regisztráló, budapesti állandó vagy tartózkodási lakcímmel rendelkező polgárokat.

Karácsony elmondta, hogy a fővárosi vezetés tudná vállalni új oltópontok létesítését. Szerinte konszenzus van a kormány és az ellenzéki városvezetés között abban, hogy nem lehet az orvosokat a járványhelyzetben többletfeladatokkal túlterhelni, különben összeomlik a közellátás.

A főpolgármester szerint nem érdemes különböző járványhullámokról beszélni, de tény, hogy ismét emelkedik a fertőzöttek száma. A városvezető kijelentette, hogy érdemes lenne átvenni olyan külföldi példákat, ami becsalogatja a fiatalokat az oltópontokra.

Példaként a briteknél is alkalmazott „oltási koncerteket” hozta, amelyekkel egyszerre szórakoztathatják a közönségét és növelhetik az átoltottságot. Karácsony Gergely úgy látja, hogy az oltási terv végrehajtásához érdemes lenne megnyitni különböző sportcsarnokokat és rendezvénytereket is.

A kerületek által működtetett oltópontokon felül

további tíz oltópont létrehozásában állapodott meg a budapesti városvezetés a kormányzattal.

A főpolgármester elmondta, hogy a fővárosi cégek munkatársait érdemes a saját munkahelyükön beoltani, így növelvén az oltási program hatékonyságát.

A háziorvosokon nagy teher van, emiatt melléjük önkéntes alapon adminisztrátorokat rendelnének, hogy segítsék a szervezést. Karácsony elmondta, hogy a vakcinák esetében nem szerencsés, ha „zsigeri ellenzéki” hozzáállásból kritizálják a kormányt, mert az oltóanyaggyártó cégek nem minden esetben tudták teljesíteni az ígéreteiket.

A városvezető szerint március-áprilisban érkezik annyi oltóanyag a fővárosba, hogy meg tudják nyitni az oltópontokat. A politikus kijelentette, hogy csepegtetve érkeznek a vakcinák, ezért jelenleg nagyon lassú a folyamat.

A főváros jelenlegi tesztelési kapacitásának nagyjából 30%-a szabad, ezért érdemes jelentkezni, mert biztosan van szabad hely.

Tudom, nagyon fárasztó, és nagyon unjuk, és tényleg, személyesen is érzékelem ezt a fáradást, de óvatosnak kell lennünk!

— mondta intelmét a főpolgármester.

Úgy véli, fontos, hogy megőrizze a lakosság az önfegyelmét, hogy nehogy az őszihez hasonló járványhelyzet álljon elő. Ehhez a lakosság további együttműködését kéri.

A Lánchíddal kapcsolatos vitában elmondta, hogy a híd felújítása az alagút nélkül 8 milliárd forinttal olcsóbb lesz. A főváros mindenképpen megkezdi a beruházást, még annak ellenére is, hogy a csődhelyzet szélén áll Budapest.

A felújítás nem tűrhet halasztás, és a „viszonylag szerény„, hatmilliárdos támogatást még mindig nem utalta el a korábbi ígéreteivel szemben a kormány. „Büszkék vagyunk arra, hogy ez a beruházás elindul, és amikor a 150. születésnapját ünnepli a Budapest, 2023 őszén remélhetőleg át is tudjuk adni” — jelentette ki a városvezető.

Rónai Egon műsorvezető az adás végén megkérdezte Karácsony Gergelytől, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölt. A főpolgármester elmondta, hogy

sok még a nyitott kérdés, de csak akkor vállalná el a jelöltséget, ha lesz előválasztás.

(ATV nyomán)

Valódi Hírek